Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagy Alíz: Aktívan a nyugdíj után!

2011.04.30

Nyugat Európa és az Egyesült Államok is elfogadja azt a tényt, hogy jelenleg egy elöregedő társadalomban élünk. Demográfiailag, az Egyesült Királyság társadalma 2001 óta folyamatos idősödésnek indult, ami azt jelenti, hogy 15 millióan esnek az 50 és 74 éves korúak csoportjába, és majd hogy nem 4,4 millióan a 75 év fölötti csoportba.
Megállapítható, hogy az idősek a „harmadik kor”- t a szabadság időszakának tekintik. Foglalkoztatás szempontjából a statisztikák azt mutatják, hogy a gazdaságilag aktív idősek száma (55-64 év) csökkent az elmúlt 20 évben. Az Egyesült Királyságban 1971-ben a férfiak 91,3%-a volt gazdaságilag aktív, 1988-ban ez a szám 68,4%-ra csökkent és máig csökken. Ezzel ellentétben a gazdaságilag aktív nők száma nőtt, de csak a részmunkaidős munkákban.
Az Egyesült Államokban, napjainkban több 65 év fölötti felnőtt van, mint tinédzser. A tudásalapú társadalom része, hogy az időskori tanulásra alkalmas helyek száma egyre nő sokkal gyorsabban, mint a normál iskoláké. A finnországi Európai Uniós Elnökségi ülésen a nyolc felmerülő fő probléma között az időskori tanulás is kiemelt szerepet kapott.
Az Egyesült Királyság parlamentjének dokumentumaiban rendszeresen felbukkan az időskori tanulás, mint stratégia arra, hogy ezzel megalapozzák a tudásalapú társadalom létrejöttét.  Peter Jarvis ezen tanulmányában azt vizsgálja meg, hogy hogyan is zajlik az időskori tanulás, mely tartalmaz elemeket a felnőttkori tanulásból. Ezzel kapcsolatban rengeteg újítás látott napvilágot az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban. Az 1962-es év elején a Diplomás Nyugdíjasok Szövetsége New Yorkban- amely az Új Iskola a Szociális Kutatásokért támogatásával jött létre - lett az első Szövetség a Nyugdíjasok Tanulásáért, amely később az Idősfogadó (Elderhostel) Szövetség Hálózataként működött tovább. Tíz évvel később Touluse-ban, Franciaországban megalapították az Idősek Egyetemét és ezután gyors terjedésnek indult Európában és az egész világon ez a fajta kezdeményezés. Az Időskorúak Egyetemeinek Nemzetközi Szervezetének 18 ország képviselője 1998-ban Németországban találkozott. Egyéb hálózatok és csoportok is megjelentek, amelyek két újságot hoztak létre a témában való kutatások publikálására.
Ezáltal szükségessé váltak újabb tudományágak létrehozása, mint gerontológia, amelyre úgy tekintettek, mint az élethosszig tartó tanulás része vagy mint a nem hivatalos felnőttoktatás elé tartott tükör.

A felnőttekről való tanulás megjelenése

Az oktatás a felvilágosodás után kezdett fejlődni- a gyerekek az iskolában azt a tudást kapták, amit az idősebb generáció értékesnek tartott- ahogy Emilie Durkheim fogalmazott. A tanulmányaik a tinédzser éveikben zajlottak, ám a szülők felügyelete végig kísérte őket az egyetemi tanulmányaik végéig. A szakmai gyakorlatok folytatódtak az iskolai évek végeztével és ezek elvégzése után kiléptek a munkaerőpiacra. Valójában, az a felvetés élt a köztudatban, hogy a felnőttek nem tudnak egy tudásszinten felülemelkedni, amióta elterjedt, hogy egy mentális csökkenés következik, be miután az egyén eléri a húszas évei közepét.
Mindezek mellett, az emberek rájöttek, hogy a felnőttek igazából tudják folytatni tanulmányaikat (Knox, 1977). A felnőttek tanulása egy teljesen új jelenség lett, amely egyáltalán nem kapcsolódik sem az általános oktatáshoz, sem pedig a szakmai gyakorlatokhoz. Volt egy jól elkülönített határ közöttük. A felnőtt tanulás eltérő és elfogadott lett a nem hivatalos távlatokban. Az első felnőtt oktatási formák vallásos keretek között zajlottak, ezek fakultatívak, önkéntesek és nem akkreditált formában működtek és a középosztály időtöltésére szolgáltak, hiszen nekik volt szükséges tanulmányi hátterük bővítésére és elegendő kulturális tőkéjük, hogy folytassák tanulmányaikat. Később bekapcsolódtak azok is akik munkanélküliek voltak. Ezen mozgalomnak volt egy szociális mozgalom töltete, amely küldetése a tudásátadás volt, azoknak, akik nem képzettek. Mint, az általános oktatás ezt is kritizálták az erős konzervativizmusa miatt, ám később  radikálisabb felnőtt képzők bukkantak fel, akik rámutattak arra, hogy az oktatás nem természetes és kézenfekvő és, mint politikai jelenség fedi fel magát.( például: Freire, 1972.) Más radikális és feminista formái is megjelentek a felnőtt oktatásnak Keddie-nél (1980) és Thomson-nál ( 1983).
A felnőttoktatás tudományos vizsgálata szintén ebben az időszakban jelent meg. A Notthingam Egyetemre 1920-ban nevezték ki az első felnőttoktató professzort. Az 1960-as ’70-es évekre a felnőtt oktatás tudománya elismert lett az egész világon, és mikor ez megtörtént, megjelent a felnőttoktatók, általános tanári képzésétől való eltérő képzése is. Ez az az időszak, amikor elindult a tudásalapú társadalom fogalma; a képzett dolgozók egyre nagyobb része tartott igényt arra, hogy egyre több tudásra tegyen szert, azzal, hogy visszaülnek az iskolapadba és magasabb végzettséget szereznek. Ezáltal a társadalmi-gazdasági osztály átalakult kortárs társadalommá. Ezek a fejlődésekkel világossá tették, hogy az oktatás és tréning még szükségesebb és, hogy a humán erőforrás menedzsment egy divatos kifejezéssé vált.
 A globalizáció elengedhetetlenné tette a dolgozók tudásának folyamatos növekvését. A munkák változnak; új állások jelennek meg és teljesen új képzésekre van szükség; a munkanélkülieknek szükségük van olyan képzésekre, amelyek hozzá segítik őket a munka világába való visszatéréshez- ennek következményeként a munkanélküliek képzése sok nyugati társadalomban a vezető képzések egyike lett. A formális tanulás már nem csak az a folyamat, amelyet az egyén a karrierje kezdetén birtokol, hanem az is, amelyet a munkában töltött ideje alatt tanul meg. Mára már sok modul, amelyet megszerzett az egyén nem akkreditált oktatáson, az elismertethető a formális képzésben.
Láthatjuk, hogy a globalizáció és a társadalom tudásanyagának változásával a formális oktatás is változott. Ami ezelőtt képzés és szakmai gyakorlat volt mielőtt kilépett az egyén a munkaerő piacra, az mára a munkavilágában való tanulás lett. A nem formális oktatás előtérbe került, hiszen egyre nagyobb szükség van rá. Ahogy a munka egyre jobban az emberek életének középpontjába helyezkedett, úgy töltünk egyre több időt az életünkből munkával. A tevékeny életnek köszönhetően egyre nő az átlag életkor, éppen ezért szükség van felkészülésre a hosszú nyugdíjban töltött évekre. A nyugdíj előtti oktatások egyre népszerűbbek, amelyek felkészítik a nyugdíj előtt állókat a sok szabadidőre és átgondolják a munka világán kívüli élet fontosságát.
 
A tanulás világának változása

Ahogy a történelmi áttekintésből látható a felnőttoktatás természete is változott és ebből származnak a tudományos viták. 1929 elején jelent meg először az élethosszig tartó tanulás (Yaxlee, 1929)- de ez nem lett túl népszerű a háborús idők miatt. Ám, az UNESCO alkalmazta az elgondolást a II. Világháború után, olyan előrelátó gondolkodókkal, mint Legrand és OECD tagokkal, akik támogatták az ötletet. Ennek ellenére az idő nem volt megfelelő a koncepció bevezetésére. A határ az iskolai és a felnőttoktatás között még mindig túl erős volt.
Az 1970-es években ez a határ gyengült és az 1980-as évekre az Egyesült Királyságban a felnőttoktatás koncepcióját alárendelték a folyamatos tanulásnak. A folyamatos tanulás nem őrizte meg vezető szerepét sokáig csak az 1990-es évekig, amikor is az élethosszig tartó tanulás gondolatát újra felfedezték. A cél itt is a változtatás volt, hiszen a társadalom egy globalizált piac lett és az oktatás áruként kezelése lett a jellemző. Az áruba bocsájtási folyamat felgyorsult, a távoktatás és az információs technológiák megjelenésével. A hangsúly most már a tanuláson van és lehetővé vált a tanuláshoz szükséges eszközök beszerzése és a domináns koncepció az élethosszig tartó tanulás, amióta a tanulóknak/hallgatóknak nincs szüksége a formális iskolai oktatásra a tanuláshoz.
Természetesen, a későbbi korban való tanulás beleillik az élethosszig tartó tanulás ötletébe és ezért e koncepció elfogadása nem jelentett különösebb problémát. De ez nem odázza el a terminológiai vitát a korszakban.
Az 1960-as években, Malcolm Knowles először vetette fel az andragógia ötletét az Egyesült Államokban azzal, hogy könyvének az Andragógia vs. Pedagógia címet adta, amely feltárja a két oktatási forma közötti különbségeket. Ám, ez azonnali vitát robbantott ki a szakma hozzáértői között, ezért a javított változatnak a Pedagógiától az andragógiáig címet adta. Ennek ellenére az időskori tanulás nem kapott helyet az andragógiában és ekkor jelent meg a gerontoandragógia fogalma. (Label, 1978) Az ötlet nem lett nagy siker a felnőtt-képzők körében, ám az amerikai tudósok nem engedtek ebben a vitás témában és megindult a téma tudományos kidolgozása és elterjedése. Számos európai országban is követőre találtak, mint például Németországban, ahol megjelent Franz Pöggeler könyvsorozata Tanulmányok a pedagógiából; Andragógia és Gerontoandragógia címmel. A határok a felnőttoktatás és időskori oktatás között ezzel leomlottak.
Abban egyetérthetünk, hogy a nyugati világ által az élethosszig tartó tanulás elfogadottá vált, ám az időskori tanulás még mindig a határán van az elfogadásnak, holott ez egy gyorsan fejlődő ága a felnőttoktatásnak.

Időskori tanulás

Ahogy láthattuk az előzőekben az időskori tanulás igazából 1962 és 1972 között indult és innentől egyre csak nőtt és az idősek számára egyre fontosabb lett. A világ, különböző részein különböző koncepció alapján folyik az időskori oktatás. Az Egyesült Államokban két formában történik: a Nyugdíj után való tanulás szervezete, amely az egyetemek keretein belül valósul meg, ám ezen belül megvan a saját rendszerük, valamint az úgy nevezett „Elderhostelek” (idősszállók). 1988-ban a Nyugdíjas Hálózat nevezetű oktató központ összeolvadt az Elderhostellel és így lett az Elderhostel Nyugdíjas Hálózat, de az Elderhostel még mindig elkülönül az intézményes oktatási ágazataival.
Európában az időskori egyetemek két formában találhatóak meg: az egyik, ahol a helyi egyetemek részeként működnek és támogatást is kapnak az egyetemtől, a másik pedig, ahogyan Angliában működnek, az önkéntes alapú egyetemek, ahol az idősek elkülönítetten tanulhatnak önkéntes tanáraiktól. Az időskori tanulást segítő szervezetek úgy működnek, mint szociális segítők, akik lehetőséget adnak a nyugdíjasok tanulmányainak folytatására.
Valójában, ahogyan a felnőtteknek be kell bizonyítaniuk, hogy tudnak és képesek tanulni, ugyanúgy az időseknek is be kell bizonyítaniuk ugyanezt. Ez valószínűleg sokkal nehezebb a mentális képességek csökkenése után, időskorban. Tudunk, jól ismert indikátorokat, amelyekkel mérhető, hogy az intelligencia növelése folytatható-e időskorban (Knox, 1977). 1978-ban Gisela Labouvie-Vief megállapította, hogy „Minden, amit a felnőttoktatásról tudunk, azt át kell dolgozni”. Cusack és Thomson (1998) támogatták a mentális fitness alkalmazását, valamint Paggi és Hayslip (1999) használták a mentális aerobic különböző formáit az idősebb tanulók önbizalmának növelésére, kifinomult mentális csoport feladatokkal. Egyre elfogadottabbak azok a megállapítások, hogy az agy fejlesztésének nem kell leállnia a munkából való visszavonulással. Élvezhető ez a fajta tanulás a szabadidőben és emellett az „agytorna” megvédi az agyat az esetleges agyi megbetegedésektől.
Carlton és Soulsby (1999) feljegyzett néhány tanulmányt arról, hogy mit jelent a tanulás lehetősége az időskorúaknak. A tanulás segít kiszélesíteni a tudást és fenntartani az aktív érdeklődést. Ez egyike a sok előnyének. Szemtanúi lehetünk egy óriási növekedésnek, amely az időskori tanulásban történt- de a legnagyobb része ezeknek szabadidős tevékenység, hiszen sokan nem a végzettség megszerzéséért folytatják tanulmányaikat. Az időskori tanulás támogatása egyre csak nő. A legnépszerűbb tárgyak azok, amelyeket nem formális keretek között tanítanak középszintű felnőttképzésben, másrészről sokan azt szeretnék tanulni, amit elismernek formális oktatási rendszerekben is.
Végül, a felnőttoktatók képzése gyorsan fejlődött az elmúlt 30 évben és nem csak a felnőttoktatóknak van szüksége ilyen ismeretekre, hanem azoknak is, akik idős emberekkel dolgoznak, terapeutáknak, papoknak és minden egészségügyben dolgozónak. Tudományosan bizonyított tény, hogy a demencia bármely formájában szenvedőknek visszaadhat kicsit a szabadságukból, a folyamatos tanulás. A terapeutáknak meg kell tanulniuk, hogyan szervezzék és rakják össze, a mentális aerobic feladatait és részeit.
Az időskori oktatás fejlődik és egyre népszerűbb, fontos, hogy aki ennek fejlesztésébe fog tekintsen vissza a múltba és vegye számba a fejlődése fázisait.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.