Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sági Zenina: Szabadidő, művelődés, tanulás időskorban

2011.03.04

Bevezető

            Számomra izgalmas kérdés az ember nevelhetősége, az ismeretek átadásának körülményei, szereplői és módszertana. Vonzónak találom az alternatív pedagógiák egyén-központú felfogását, azt, hogy a tanítás-tanulás folyamatát gyakorlatiasabban közelítik meg, a tudástartalom átadásán túl a tanulók személyiségét is szem előtt tartják. Úgy gondolom, hogy a nevelés és tanítás célja elsősorban az, hogy az egyénben rejlő lehetőségeket segítsen kibontakoztatni, és társadalmilag hasznos formába önteni. Az életben való boldoguláshoz, a társakkal való hatékony együttműködéshez a puszta ismereteken túl különböző készségek fejlesztésére is szükség van. Hiszem, hogy mindenki képes fejlődni, gyarapodni, mind a tudása, mind a személyisége vonatkozásában, és azt is hiszem – és tapasztalom -, hogy erre nemcsak gyermekkorban, hanem életünk egész során át képesek vagyunk. Dolgozatom témája az időskori művelődés, annak jelenlegi helyzete, lehetőségei a jelenben. Igyekeztem átfogó képet mutatni a témáról, bár egyes részterületek kicsit hangsúlyosabb szerepet kaptak. A motiválhatóság alapvető kérdés a tanítás-tanulás folyamatában, sőt azon túl is minden olyan területen, ahol a résztvevő aktivitását várjuk el, így a teljes művelődési szférában. A másik hangsúlyosabb részkérdés a XXI. század technikája, az informatika szerepe az idősek életében, és a benne rejlő lehetőségek feltárása. Igyekeztem széles körben tájékozódni, azonban azt tapasztaltam, hogy ez a terület jóval kevesebb figyelmet kap, mint amelyre szükség volna, és mint amit igényelne.

 

Mit mond a statisztika?   

Napjaink jelentős problémája az egyes társadalmi rétegek között folyamatosan növekvő távolság. A szakadék egyrészt mélyül anyagilag, érdekérvényesítést, társadalmi megbecsültséget tekintve; másrészt a lehetőségek kihasználását, életérzést, életvezetést tekintve is egyre nagyobb hátrányba kerülnek az egyes etnikai csoportok, testi korlátozottak, a krónikus betegségekben szenvedők, a szegények és a jelentős számú idős lakosság. Ez utóbbi csoport, azaz az idősek problémái az elmúlt évtizedek demográfiai változásainak tükrében kerülnek mindinkább fókuszba. Minden fejlett országra jellemző tendencia a népesség „elöregedése”. A várható élettartam növekedése mellett nem emelkedik a halálozásokra jutó születések száma. Ez a jelenség komoly gazdasági és kulturális feladatokat ró minden felelős kormányra.

Magyarországon az idősek helyzetét egyelőre még nem a probléma súlyának megfelelően kezeli egyrészről a közvélemény sem, másrészről, - ami a súlyosabb -, a kormányzat sem. Az utóbbi évtizedekben a fiatalság került a középpontba a legtöbb területen, így művelődési, munkaerő-piaci, gazdasági, marketing szempontból, ezzel párhuzamosan pedig csökkenő figyelem és megbecsülés övezi az időseket. A korral természetesen együtt járó fizikai, érzelmi nehézségek mellett nap mint nap meg kell küzdeniük anyagi problémákkal, valamint azzal az érzéssel, hogy a társadalom felesleges nyűgként tekint rájuk, akiket – úgymond - csak eltart a mai fiatalság.

A probléma gyökerét azonban legfőképpen abban látom, hogy mind a kormányzat, mind a társadalom mintegy segítő funkcióként fogja fel az időseket érintő feladatokat, nem pedig közös célként, jól felfogott érdekként. Szemléletváltozásra van szükség! Nem arról van szó, hogy az állam „jótékonyságból” foglalkozik az idősek szükségleteivel és problémáival, hanem magának a társadalomnak van szüksége arra, hogy a kérdést alaposan megvizsgálja és minden lehetőséget megragadjon a jelen helyzet javítására. Ezt támasztják alá elsősorban a statisztikai adatok is. Magyarországon a népesség átlagéletkora folyamatosan emelkedik. A 2001-es népszámlálási adatok alapján az átlagéletkor jelenleg 39,1 év (nemek szerinti megosztásban 37,1 a férfiak és 40,9 a nők esetében), valamint folyamatosan növekszik a születéskor várható átlagéletkor is: a férfiak esetésben 68,15 év, míg a nőknél ez jóval magasabb: 76,46 év. *Az alábbi táblázat megmutatja az össznépesség főbb korcsoportok szerinti eloszlását:

 

Korcsoport (év)

Összesen

Férfi

1000 férfira jutó nő

 0–14

1 716 350

876 040

840 310

959

15–39

3 564 891

1 811 156

1 753 735

968

40–59

2 850 462

1 371 159

1 479 303

1 079

60– X

2 063 810

805 604

1 258 206

1 562

Összesen

10 195 513

4 863 959

5 331 554

1 096

 

A hatvan éven felüliek az össznépesség 20,24%-át, azaz egy ötödét teszik ki (a férfiak 16,56%-át, míg a nők 23,59%-át adják nemük összlétszámának). Ez az arány tovább nő, hogyha a munkaképes lakosságon belül vizsgáljuk az idősek számát. Ha a 15-59 éves korosztályt vesszük alapul (belekalkulálva a korai munkába állókat, illetve a felsőfokú tanulmányaik miatti késői munkavállalókat) akkor 24,33%-ot kapunk, ami a munkaképes lakosság közel egy negyedét jelenti. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a keresőképes lakosságra jelentős terhek hárulnak, és nem mindegy, hogy az öregek aktívan, egészségesen, esetleg munkával töltik-e el a nyugdíjas éveiket, avagy fizikai és szellemi leépülésük mind költségeit, mind érzelmi hátterét tekintve a munkaképes lakosságot terhelik. Nyilvánvaló, hogy az idősek helyzete tehát nem hogy nem mellékes, hanem igen komoly gazdasági feladat is. Az időskor kérdései saját jövőnk kérdései is egyben.

 

A művelődés szerepe az idősek helyzetének javításában

Ha az idősek helyzetének javításáról hallunk a különböző médiákban, akkor elsősorban az anyagi juttatások mértéke a legtöbbet említett kérdés. Semmiképpen nem elhanyagolható a nyugdíjasok életszínvonalának problémája. Alapvető állami feladat az idősek megélhetésének biztosítása, a tisztes öregkor lehetővé tétele. Azonban az anyagi biztonság nem jelenti egyben a szellemi és fizikai frissesség megőrzését. Szükség van aktivitásra, gyakorlásra, hogy a képességek, készségek hanyatlását megfékezzük. A tanulás és művelődés hatékony segítséget jelenthet 

Több kezdeményezés is folyik jelenleg Magyarországon, amelyek célja, hogy az időseket előadásokkal segítsék felkészülni az öregedés fizikai és lelki változásaira.1 Ezek az előadások nagyon sok segítséget nyújtanak a korosodó hallgatóknak, számos kérdésre kaphatnak választ és gyakorlati tanácsot életmódjukkal, életvezetésükkel, illetve az őket speciálisan érdeklő kérdésekkel kapcsolatban. Ugyanakkor az egészség megőrzésén kívül is vannak egyéb megoldandó feladatok az idősödéssel kapcsolatban. A megnövekedett szabadidő hasznos és kellemes eltöltésén túl – amely azonban tagadhatatlanul a leglényegesebb és legdominánsabb motiváció - a tanulás és művelődés jelentős gyakorlati hasznot kínálhat, hiszen az időskorú tanuló új ismeretei segítségével könnyebben tud alkalmazkodni a változó körülményekhez, akár munkavállalással is tudja hasznosítani frissen szerzett tudását, esetleg ő maga válik a tananyag továbbadójává. 

Számos kísérlet és vizsgálat eredményeként általánosan elfogadott tény, hogy az aktív szellemi élet, a „szellemi tréning”, képes meggátolni, de legalábbis késleltetni a mentális öregedést, ugyanakkor jótékony hatással van a fizikai kondícióra is. Pszichológiai kísérletekben bizonyították az időskori tanulás lehetőségeit, illetve vizsgálták annak korlátait, amelyek többek között a gerontagógia elméletének és módszertanának kidolgozásában alapvető szerephez jutottak.2

Az egyre gyorsuló tudományos, technikai és társadalmi változások a hagyományos statikus műveltség helyett dinamikus és elsősorban gyakorlati műveltséget kívánnak. A nyugdíjazás után még hosszú évek, évtizedek állnak rendelkezésre az ismeretszerzés folyamatában való részvételre. Mind a formális, mind a non-formális oktatásban való részvétel a készségek és a tudás szélesedését eredményezik, amely lehetőséget nyújt a változó világhoz való jobb alkalmazkodásra, egyfajta önmegvalósításra, akár a második karrier kiépítésére is (pl. művészi, kézműves, szociális segítő, politikai stb.). Időskorban újra előtérbe kerül az élet értelmének kérdése, amely filozófiai, vallási, transzcendentális megközelítéseket vet fel az egyénben. Bár a személyiségbeli különbségek befolyásolják magát a kérdésfeltevést, azonban ezen a területen is szükség lehet segítségre.

Az idősek oktatásában az új ismeretek átadásán, az elmaradt, de vágyott tanulás pótlásán és a szabadidő hasznos eltöltésén túl különféle célok valósulhatnak meg. A külső környezet és belső fizikai, szellemi, valamint lelki változásokhoz való alkalmazkodáson túl elevenen tartja a társas kapcsolatokat, az aktív részvétel növeli az önérdek érvényesítését, azaz politikai és társadalmi súly növelésére is alkalmas lehet. Mindezek együttesen elősegítik nemcsak a szellemi, de a biológiai rugalmasság megőrzését is.

Hazánkban az idősek oktatása és művelődése leginkább helyi, civilszervezeti, vallási, illetve egyéni és önszerveződési alapon történik, holott jelentős állami szerepvállalásra volna szükség az oktatási és művelődési szegmens e területén is. Az Európai Unióban kiemelt szerepet foglal el az oktatás. Irányelvvé vált az élethosszig tartó tanulás („life-long learning” UNESCO 1960). Kiemelt projekt foglalkozik a felnőttoktatással, azon belül is helyet kapott az idősek képzése.* Hazai és külföldi tapasztalatok sokasága áll rendelkezésünkre a különböző hagyományos képzési formákról és kezdeményezésekről. Itthon azonban a kezdeményezések elszigeteltek, hiányzik egy koordinációs, vagy tanácsadó intézmény, hiányzik a társadalom figyelme és a ráfordított energia.

 

A megelőzés, prevenció szerepe. Felkészülni az időskorra!

            Az időskor az életút záró szakasza. Az, hogy ez a szakasz milyen lesz, azt az egész odavezető út készíti elő. Az időskor minőségét jelentősen befolyásolja az egész élet során kialakított életvitel, az egészséges életmód, a testi és szellemi edzés formája, gyakorisága.

            Minden idősekkel foglalkozó programnak teret kell hagynia az öregedési folyamat egyediségének, azonban szükséges, hogy figyelembe vegye a megelőzés, illetve a rehabilitáció alapvető célkitűzéseit, amelyeket Anette Niederfranke nyomán az alábbiak szerint lehet összefoglalni:

Biztosítani kell a folyamatos tanulást, valamint a meglévő tudás, képességek és készségek egész életen át tartó kihasználását és bővítését.

A kellő mértékű testi, lelki, szellemi és társadalmi tevékenység lehetőségének biztosítása.

Az egész életvitel során készülni az időskorra (életmód: táplálkozás, ajzószerek fogyasztása, testmozgás, stb.), valamint a saját testtel és annak változásaival szembeni felelős viszony kialakításának elősegítése.

Az egész élet során a munkán és családi környezeten túlmutató érdeklődési kör kifejlesztése és megvalósítása (hobby).

Az életút idejében történő megtervezése, valamint felkészülés a jövőre.

„Azon információk felhasználása, amelyek a saját környezet önállóságot megtartó és segítő alakítására vonatkoznak „

Az életszakasz-határok, válságok és konfliktusok tudatos és felelős feldolgozásának elősegítése.

A szociális kapcsolatok megtartására és bővítésére való törekvés, valamint a hétköznapok alakítására vonatkozó új képességek megteremtése.

 

Véleményem szerint a felsorolt pontok közül nem egy túlmutat az idősek művelődési és oktatási keretein, visszanyúlva egyrészt a felnőttképzés, másrészt a pedagógia feladatkörére is. Nem elég pusztán a nyugdíjkorhatár környékén foglalkozni az időskori változásokkal, hanem égész életvitelünk kialakításakor szem előtt kell ezt tartani „jó gazda” módjára. Szükség volna arra, hogy a tudatos készülést szinte minden életkorban megemlítsük és foglalkozzunk a kérdéssel.

            Az vitathatatlan azonban, hogy sokkal intenzívebb felkészülést igényel a nyugdíjba vonulással járó esetleges lelki problémák megélése és megoldása. Ennek segítése nem csak emberbaráti kötelesség, hanem tudatos politika kell hogy legyen, hiszen az a friss nyugdíjas, aki nem a várva várt szabadságot látja a munka letételében, hanem társadalmi presztízsveszteségként, idejének hasznos és tevékeny eltöltésének elvesztéseként, saját hasznosságának fokmérőjeként éli meg ezt a változást, annak bizony esetleg súlyos depresszióval kell megküzdenie, amely mind a családjában, mind az egészségi állapotában komoly problémákhoz vezethet. Nagyon egyszerű és még csak nem is nagy költségvonzatú kezdeményezés indult – és halt el nagyon hamar – 1978-ban. Minden nyugdíjba vonuló az első nyugdíjával együtt egy nagyon kedves, meleghangú tájékoztató levelet kapott kézhez, amelyben az öregedéssel, a megnövekedett szabadidő hasznos eltöltésével kapcsolatban találhattak jó tanácsokat a címzettek. Sajnálatos, hogy a kezdeményezés nagyon hamar abbamaradt. Az információ eljuttatásának legbiztosabb és legközvetlenebb módja a „direct mail” volna jelenleg is. Talán annyival egészíteném ki ezt a levelet, hogy a végére néhány hasznos címet, telefonszámot is feltüntetnék, ahová különböző gondjuk, problémájuk esetén az idősek fordulhatnak.

 

Milyen a mai gyakorlat?

            Igyekeztem személyesen megvizsgálni, hogy milyen lehetőségek állnak az idősek rendelkezésére. Lakóhelyemen, Kispesten (Budapest XIX kerület) kerestem fel a József Attila utcai önkormányzati nyugdíjas otthont, és gondozóházat, valamint a szomszédos (az L alakú épület másik szárában lévő) fővárosi gondozású nyugdíjas házat, továbbá a kerületi nyugdíjasklubokat, gondozó központot, és a Magyar Szakszervezetek Országos Szervezetének kispesti Területi és Nyugdíjas alapszervezetét. A kerületen kívül ellátogattam a TIT Nyugdíjasok Szabadegyetemére, valamint egy egyházi szervezésű idősek számára indított nyelvtanfolyamra. A meglátogatott intézményekben elbeszélgettem mind a gondozókkal, intézményvezetőkkel, mind pedig a bentlakókkal, illetve a tagokkal, résztvevőkkel. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy mivel töltik az idősek az idejüket, milyen művelődési, testmozgási lehetőségek vannak a lakóhelyen, illetve az adott intézmény keretein belül, honnan szerezhető be az információ ezekről; van-e olyan program ami érdekelné őket, de nincs rá lehetőség; mennyire nyitottak a tanulás irányában és mivel foglalkoznának szívesen; mennyire kísérik figyelemmel a politikát, a napi híreket, rádiózási, tévézési, olvasási szokásaikról kérdeztem őket; próbáltam felderíteni, hogy mennyire nyitottak az új technikai eszközök, az új gondolatok, illetve a fiatalság iránt; valamint kértem a véleményüket általában az öregségről, az öregedésről. Igyekszem bemutatni a tapasztalataimat, és az általuk kialakult véleményemet, ugyanakkor úgy érzem, hogy szükség volna átfogó és kiterjedt vizsgálatra ahhoz, hogy az idősek roppantul változatos igényeire és életvitelére nézve pontos rálátásunk lehessen. Alapvetően meghatározó tényezőnek érzékeltem az alábbiakat: a korcsoportok változása, az egészségi állapot, korábbi foglalkozás, tanulmányok, korábbi életvitel, családi állapot, származási- és lakóhely (város, falu, tanya).

 

1. Az idősek sem egyformák!

            Az újságokban, a politikában a nyugdíjasok tömegeiről szokás beszélni. Általánosságokat, olvashatunk, kiragadott tényeket és igényeket, főbb csapásvonalakat. Tapasztalataim szerint, minden beszélgető partnerem más volt: más igényekkel, másfajta életúttal a háta mögött, egyszerűen más személyiséggel. Az öregedés nagyon egyedi mind fizikai, lelki és szellemi folyamataiban, és ennek megélése belső, személyes esemény. A felnőtt személyiségekben az egész élet során átélt tapasztalatok is tovább növelik a differenciáltságot, és így az idősek nagyon is heterogén összetételűek. Ez nem jelenti azt, hogy ne volnának egymáshoz hasonló körülményekkel, vagy jellemzőkkel rendelkező idősek, akikről közösen szólhatnánk, azonban jóval differenciáltabbak ezek a csoportok, mint amit korral, nemmel, családi állapottal, vagy az életszínvonalat tekintve behatárolni lehetne. A fentiek ellenére azt tapasztaltam, hogy a friss nyugdíjasok jóval aktívabbak, hetven év körül egyfajta lelassulás kezdődik meg és a nyolcvanas-kilencvenes éveikben járók már szinte alig mozdulnak ki otthonról, érdeklődésük is leginkább a mindennapi lét és a múlt felé fordul. Ennek ellenére számos kivétellel találkoztam: a 75 éves Erzsi nénit legfeljebb este lehet otthon találni, mert folyton valamilyen programon vesz részt és bármit megszervez magának, a 78 éves Teri néni nem rég tanult meg a szövőszékkel bánni és most is kedve van bármi újat elsajátítani a kézi munka területén, alig várja a tavaszt, hogy mehessen újra kirándulni, míg a TIT Nyugdíjas szabadegyetemén nagyon sok hallgató fölötte jár már a nyolcvanadik életévének is.

 

2. Bentlakók, bejárók és gondozottak

            Nagyon izgalmas volt számomra megfigyelni a különbségeket az adott intézményben elfoglalt státusz, illetve az egyén önmagáról kialakított kép függvényében. Sajnos azt is megtapasztaltam, hogy az idősek sem mentesek az intrikától, pletykától, valamint azt, hogy épp olyan változatos a természetük, mint bármely más korosztály tagjaié. Úgy tűnt, hogy az idősek „összezárása” és nagy fokú kényelme nem egyértelműen előnyös a társasági élet szempontjából. A két bentlakásos nyugdíjas otthonban az idősek saját mini garzonnal rendelkeznek, amely teljesen sajátjuk: főzhetnek benne, maguk takarítják, eljárnak bevásárolni. Az intézményhez nővérek és egy-egy gondnok tartozik, a két otthonra egy szabadidő szervező és egy mentálhigiénikus jut. Az önkormányzati nyugdíjas otthon egyik földszinti szárnyában átmeneti gondozottak laknak, ők egy-, két-, illetve négyágyas szobákban kerültek elhelyezésre. A gondozottaknak tulajdonképpen semmire sincs gondjuk, hiszen főznek, mosnak, takarítanak rájuk, épp ezért sokszor teljesen hasztalannak és feleslegesnek érzik magukat.   Mind a bentlakók, mind külsősök számára van lehetőség teljes körű étkezés befizetésre is. Mindkét intézményben klubszobák állnak rendelkezésre, amelyek bizonyos szintű technikai felszereltséggel bírnak. Az önkormányzati otthon egyben nyugdíjas klubként is működik, jó néhány bejáró taggal. Meglepő volt, hogy az önkormányzati otthon bentlakói (elsősorban azok, akik szinte a kezdetektől fogva ott laknak) bizonyos fajta kiváltságos helyzetet igényelnek maguknak és lenézik a gondozóházi lakókat, sőt távolságot tartanak a fővárosi fenntartású szomszédos otthon bentlakó tagjaival is, amikor azok az egyes szervezett programokra, mint klubtagok átlátogatnak. Ennek az oka elsősorban a hangadók személyiségében keresendő és semmilyen konzekvenciát nem vonnék le belőle, azonban ez súlyosan kihat a nyugdíjas klub hangulatára, működésére és hatékonyságára. Sajnos a dolgozók nincsenek felkészülve egy ilyen fajta konfliktus kezelésére, arra hogy miként lehet a destruktív hozzáállásból is közösségi szellemet kovácsolni.

Az egyes művelődési programokon való részvételt befolyásolja ugyanakkor az egészségi állapot és az is természetes, hogy a bentlakásos otthonban több a gondozásra, ápolásra szoruló időskorú. Ebből viszont az következik, hogy az olyan klubok, amelyet csak bejáró tagok alkotnak jóval aktívabb életet élnek, hiszen mindenképpen ki kell mozdulniuk, ha bármilyen programon részt szeretnének venni. Ugyanez a helyzet az MSZOSZ nyugdíjas szervezetével is, ahová a tagok szintén rendszeresen, hetente járnak be. A Kossuth Lajos utcai gondozó központ vezetője, aki egyben a II. Nyugdíjas klub vezetője is mutatott rá arra, hogy mennyire fontos szerepe van annak, hogy az idősek kimozduljanak otthonról, még ha csak annyira is, hogy eljárjanak ebédelni. A gondozónők, akik kijárnak az idősekhez, azt tapasztalják, hogy jóval beszűkültebb gondolkodásúak és gyorsabb fizikai leépülésnek vannak azok kitéve, akikhez ők látogatnak el, mint azok, akik bejárva a klubba napi szinten mozognak és ami még fontosabb társas életet élnek. A klubok vezetői rendszeresen megkapják például a TIT Nyugdíjas Szabadegyetemének programját, amit az idősek érdekesnek találnak, azonban számukra az egy órás közlekedés a városba nagyon megterhelő, és nem vállalják azt, hogy rendszeresen ki tegyék magukat ennek. Egyrészről talán kényelmesség is van e mögött, ugyanakkor számos esetben valós fájdalmak és célszerű óvatosság is az ok, ugyanakkor a kerületen belül elérhető programokon viszont gyakran és szívesen vesznek részt. Épp ezért ebben a kérdésben mindenképp figyelembe kell venni az egészségügyi állapotot, valamint az időjárást, mint befolyásoló tényezőt. Téli csúszós időben az amúgy aktívabb idősek is megfontoltabban mozdulnak ki otthonról, ami teljesen érthető óvatosság.  

 

3. Az egészség, mint befolyásoló tényező

            Már a fentiekből kiderült, hogy az időseket nagyon nagy mértékben befolyásolja az egyes programokon való részvételben az egészségügyi állapotuk. Sokszor szépen felépített tervek dőlnek romba a megromlott látás, nehéz mozgás, szívproblémák miatt. Egy elhúzódó és fájdalmas betegség erősen lerontja az általános közérzetet, kedvet és az érdeklődés beszűküléséhez vezet. Ilyen esetben, ha nincs aki, vagy ami fenntartsa az érdeklődést és az aktivitást, könnyen süppednek az idősek depresszióba, illetve apátiába, vagy érdeklődésük egyetlen iránya a saját egészségi állapotuk lesz. Ezekben az esetekben sokszor a gyógyulás után sem tér vissza a korábbi aktív életmód. Feltétlenül megoldásra vár tehát az a kérdés, hogy hogyan lehetne elérni az átmenetileg, vagy véglegesen, enyhébben vagy súlyosabban mozgásukban, illetve érzékeikben korlátozottakat művelődési szempontból. Alapvető kérdés tehát a kedv és az aktivitás megőrzése. Ilyen esetekben különösen hatásosnak látom a társasági élet aktív fenntartását, tehát a közösséghez tartozást, valamint a nevetés és játék megtartó erejét.

 

4. Társasági élet, családi kapcsolatok

            Mind a nyugdíjas klubokban, mind az MSZOSZ nyugdíjas szervezetében azt tapasztaltam, hogy a tagok kiváló társasági életet élnek, a rendezvényeken nagyon vidám, és barátságos a hangulat. Sokan a rendszeres klub alkalmakon kívül is összejárnak, barátkoznak. A szervezők folyamatosan tartják a tagokkal a kapcsolatot, látogatják a betegeket és igyekeznek mindenkit megtartani a közösség számára. Ugyanezt tapasztaltam a TIT nyugdíjas szabadegyetemén is. A bentlakásos otthonok ebből a szempontból is kicsit eltérőek, hiszen ott az összes idős „szem előtt van”, napi kapcsolat tartható mindenkivel, ugyanakkor a bentlakó akár tartósan is elvonulhat a saját lakásába, kizárva a külvilágot. Ìgy bár helyileg az idős ott van, mégsem kell, hogy bármiben részt vegyen. Tulajdonképpen könnyebbnek kéne lennie a közösségbe vonásnak, mégis épp emiatt problémásabbnak tűnik, hiszen a bentlakónak nem kell tennie semmit azért, hogy társaságban legyen, így nem is becsüli meg annyira, sőt teherként fogja fel. Szintén nehéz a kérdés a saját otthonukban ellátott gondozottak esetében, akiknek a kapcsolataik korlátozottabbak, hiszen nem sokat mozdulnak ki hazulról. Jó esetben a családjuk támogatja őket – bár legtöbbször nem tudják felvállalni egy magatehetetlen idős gondozását -, ám sokan maradnak egyedül, magányosan. A két bentlakásos otthon vegyes képet mutat a családi kapcsolatok tekintetében. Vannak, akik rendszeresen találkoznak gyermekeikkel, rokonaikkal, azokkal telefonon tartják a kapcsolatot, akadnak olyanok is, akik keresnék a kapcsolatot, de nem kapják meg a vágyott figyelmet (ezért akár öngyilkossági kísérletet is megpróbálnak elkövetni) és sajnos olyanok is vannak, akiknek teljesen megromlott, megszakadt a kapcsolatuk a családjukkal. Az ilyen esetekben leginkább csak a barátok és ismeretségek biztosíthatják az interperszonális kapcsolatok magasabb minőségét. A bejáró klubokban azt tapasztaltam, hogy az idősek maguk kezdeményeznek például játékot, beszélgetést. A bentlakásos intézményekben sajnos a kezdeményezés nem jellemző. A mentálhigiénikus által hozott játékkal pár gondozott szívesen játszott, azonban egyikük sem hívta volna a többieket, hanem egy „külsős” kezdeményezése kellett ahhoz is, hogy a már megismert játékot bármikor tovább játsszák. Épp ezért fontos, hogy az otthonok és klubvezetők rendelkezzenek olyan módszerek, illetve „csapatépítő technikák” ismeretével, amelyekkel motiválni tudják a magukba zárkózott, csalódott, magányos időseket és hozzásegíthetik őket a közösséghez tartozás élményéhez, valamint az önálló kezdeményezés kialakulásához.

 

5. Milyenek a művelődési lehetőségek?

            Ezen a helyen, csak a kispesti tapasztalataimat sorolom fel. Kispestről elmondható, hogy egy tipikus külső kerület, rendezett környezettel, számos parkkal, zöld övezettel, jó közbiztonsággal. Amennyire ráláttam, úgy érzem átlagosnak mondható a kínálat a nyugdíjasok számára elérhető művelődési lehetőségek területén. 

Öt Gondozási Központ található a kerületben, amelyek mint nyugdíjas klubok is működnek. Van lehetőség ebédbefizetésre, valamint a klub délelőtt és délután is a társasági élet helyszíne, beszélgetésre, zenehallgatásra, televízió nézésre, kártyázásra nyújt lehetőséget. A klub- vezetők igyekeznek olyan programokat szervezni, amelyek érdeklik az időseket, és amelyeken részt is tudnak venni. Heti rendszerességgel biztosított a testmozgás: egy gyógytornász szokott kijárni a gondozási központokba. Tavasztól őszig kisebb kirándulásokat és sétákat szerveznek – itt is az utazás és a mozgás a legnagyobb probléma. Az önkormányzatnak van ugyan egy kisbusza, amit néha a klubok rendelkezésére bocsát, (amely azonban minden egyéb, kerületi igényt is ki kell, hogy szolgáljon) így biztosítva a könnyebb utazást, azonban a kilométerpénzt itt is kell fizetni, és még így is csak ritkán nyílik erre lehetőség. A klubokat az önkormányzat finanszírozza, anyagi lehetőségeinek mértéke szerint, sajnos egyéb szponzort a klubvezetők nem találtak az idősek támogatására (bár nem tudom, hogy mekkora energiával kerestek támogatót az intézményvezetők). A kisebb taglétszámú, illetve és kisebb teremmel rendelkező klubok gyakran csatlakoznak a nagyobb klubok rendezvényeihez, kirándulásaihoz. Előfordulnak különböző témákban tartott előadások meghívott előadókkal (például orvos, nőgyógyász), amely alkalmakra több klub tagjai is meghívást kapnak. Nagyobb érdeklődést szokott kiváltani a színházlátogatás. Elsősorban olyan darabok, amelyek az általános ízlést kielégítik, például most március elején a Kispesti Munkásotthonban vendégszereplő Mágnás Miska nagyon sok időst vonzott. Jó időben sűrűbbek a programok, rossz időben inkább filmnézés (videó), zenehallgatás és a beszélgetés, kártyázás biztosított. Elsősorban a hölgyek érdeklődését elégítik ki a kézimunkázásra való különböző lehetőségek: van olyan klub, amelynek vezetője beszerzett egy szövőszéket és biztosította a betanítást is. Azóta számos szép szőnyeg készült el. Minden klubban jellemző az egyes ünnepek közös megülése, azokra különböző programokkal készülnek. Nagyobb ünnepek a karácsony, szilveszter, húsvét, anyák napja és az idősek napja, melyekre általában a környékbeli általános iskolákból jönnek a gyerekek valamilyen kis előadással. Nagyon szép gesztusnak találtam, hogy az egyik klubba évről évre enyhén értelmi fogyatékos gyerekek visznek műsort, amely után az idősek megvendégelik őket teával és apró süteménnyel. Általában havonta egyszer összevontan tartják a névnapokat, így a személyes ünnepek is a közösség részévé válnak. Az információ a programokról egy hónappal előre szerezhetőek be, és általában a faliújságról olvashatóak le, illetve a klubvezetők személyesen hívják fel rájuk a figyelmet. Mindezek rendszeres elfoglaltságot biztosítanak az idősek számára, ugyanakkor én hiányoltam az ismeretszerzés bővebb lehetőségeit, és változatosabb programokat vártam volna el. Több segítséget a mindennapi életvezetéshez és a személyes fejlődés lehetőségeinek biztosítását.

Az MSZOSZ kispesti nyugdíjas alapszervezete nagyon aktív szabadidő szervezői munkát fejt ki. Tagjainak száma körülbelül 65 fő. Rendszeresen hirdetnek meg kirándulásokat Magyarország területén, üdüléseket fürdővárosokba, körutakat külföldön (Erdély, Görögország, Spanyolország), szerveznek közös színház- és múzeumlátogatást. Hozzáértő által vitt tárlatvezetést kértek a Tudományos Akadémiára, a Magyar Nemzeti Bank éremkiállítására, illetve különböző arborétumokba, amelyek által az idősek új, őket érdeklő ismeretanyagra tehettek szert. Rossz idő esetén vetítéseket rendeznek a korábbi túrákról, illetve üdülésekről a Kispesti Casino épületében hetente egyszer, és ugyanitt van lehetőség tornára is. A szervezet aktívan támogatja az idősek sportolását, senior versenyeken is szoktak indulni, pl. futás, kislabda dobás, stb. ágakban. Különböző művészeti szakkörökhöz van lehetőség a csatlakozásra, így kézimunka, ének és tánckörök működnek a kerületben. A táncolás amúgy is jellegzetes eleme a programoknak, és az idős tagok bármikor nagy élvezettel ropják, ha lehetőségük nyílik rá. Nagyon jó ötletnek tartom az utcaszépítési és sövényültetési programot, amely az idősökön túl, az egész közösségre nézve hasznos tevékenység. A bevételi forrás alapja a tagdíj, amely 600,- Forint egy évre, valamint az MSZOSZ Központi Szervezetének támogatása. E mellé a szervezet vezetője az önkormányzatnál szokott pályázni, valamint személyes ismeretsége révén kedvezményesen tud autóbuszt biztosítani a tagok számára. Bárki tagja lehet a szervezetnek, ugyanakkor az információ nem széles körben ismert, a programokról is csak a rendszeres összejöveteleken, illetve fogadóórákban lehet tájékozódni, helyi fórumokon nem jelenik meg.

 

6. Mivel töltik az idejüket az idősek?

            Bizonyos különbségeket mutatnak a kérdésben azok, akik saját otthonukban élnek azokhoz képest, akik valamely otthon, vagy gondozási központ lakói. Általában rendszeres elfoglaltságot jelent minden idősnek a lakásuk rendben tartása, a bevásárlás, mindennapos tennivalók, bár a bentlakók ehhez is segítséget tudnak kérni, míg a saját otthonban élőknek mindezeken felül még plusz elfoglaltság lehet a kertjük gondozása. Az egyedül élőknek a társasági élet kedvéért, illetve ha nem főznek, az ebédért naponta el kell járni hazulról, ez is rendszeres elfoglaltságot jelent. Sokaknál szintén rendszeres elfoglaltság az orvoshoz, illetve a különböző kezelésekre járás. Vannak olyanok is, aki az év meghatározott részét, de legalábbis gyakorta heteket töltenek el kórházban. Esti programként általánosan a rádiózás, televízió nézés mondható el. Akit a látásának megromlása nem akadályoz ebben, szívesen olvas. A hölgyek közül sokan elsősorban a női magazinokat, illetve a ponyvaregényeket kedvelik, de sokan olvasnak szépirodalmat, történelmi regényeket is. Ám a rossz látás sem feltétlenül akadály: az egyik néni, bár nagyon szereti az irodalmat, sajnos már nem tud olvasni, ezért gyermekei meglepték egy kazettás magnóval és olyan kazettákkal, amelyeken különböző regényeket olvasnak fel vakok és gyengén látók számára. A zenehallgatást elsősorban a rádió biztosítja, bár a klubokban rendszeresen szokott lenni teadélután zenehallgatással. A könnyebb műfajban az operett, a magyar-nóta és a táncdal a népszerű, míg a komolyabb zenét kedvelők klasszikus zenét és operát hallgatnak. A hölgyeknél jellemző a kézimunkázás: hímzés, varrás, gobelin készítés, szövés stb., míg a férfi beszélgető partnereimnél nem találtam hasonló elfoglaltságot, hobbyt. Aki nem vesz részt a kerületben található programokon azok gyakran a napi elfoglaltságon túl otthon ülnek és legfőbb társaságuk a rádió vagy a televízió.

 

7. Tájékozottság, politikai érdeklődés, a gondolkozás nyitottsága

            Igyekeztem megtudni beszélgetőpartnereimtől, hogy mennyire kísérik figyelemmel az aktuális politikai, gazdasági eseményeket, megvitatják-e az álláspontjukat valakivel, mennyire nyitottak a másságra, az eltérő véleményekre. Kevés kivétellel mindenki megnézte, vagy meghallgatta a híreket és azokról véleményt formált. Voltak olyanok is, akik kizárólag az ilyen jellegű műsorokat keresték. Egy néni egyáltalán nem érdeklődött a politika iránt, ő kizárólag a vidám, szórakoztató műsorokat, illetve a sorozatokat volt hajlandó megnézni. A 2002-es választásokon két kivétellel mindenki szavazott, és ugyanilyen arányban jelezték, hogy a tavaszi Európai Uniós csatlakozásról szóló szavazáson részt kívánnak venni. Voltak kialakult politikai beszélgető körök, ez elsősorban a bejáró klubokban a jellemző. Előfordultak nagyon komoly, szinte „vérre menő” viták is. A bentlakásos otthonokban jóval kevesebb példát hallottam, láttam a beszélgetésre.

            Az különböző új technikai eszközökről általában pozitív volt a vélemény, így a mobiltelefonról, bankkártyáról, számítógépről, internetről, stb., bár volt olyan is, aki még egyáltalán nem hallott az internetről és a számítógépet sem ismerte, csak hallomásból. Elsősorban a túlzásokat jegyezték meg negatívumként (túl sok időt foglalkozni vele, minden területet gépesíteni, stb.), illetve néhányan az anyagi vonzatait találták hátrányosnak. Egyetlen beszélgető partneremnek van rádiótelefonja, ő sokat van kórházban, és a gyermekeitől kapta, hogy bármikor elérhető legyen. A számítógépet egy valaki használt már, ő a munkája során került vele kapcsolatba. Bankkártyája szintén egy hölgynek volt, de nem használta, inkább a bankfiókban személyesen intézte a pénzügyeit.  

            Úgy éreztem, hogy a legtöbb idősnek jól kialakult véleménye van a dolgokról, életüket meghatározott szokások szerint vezették. A kor előre haladtával kevésbé voltak nyitottak a szokásoktól való eltérésre, de természetesen itt is akadtam kivételre.

            Az öregségről mindenki úgy gondolta, hogy a személyes adottságok és az egészségi állapot jelentősen befolyásolják. Kértem, hogy említsenek meg pozitívumot az időskorral kapcsolatban. Volt olyan, aki egyáltalán nem tudott ilyet mondani. Több időshölgy említette, hogy kevesebb a gond és a munka, több a szabadidő. Volt, aki az élettapasztalatot, nyugalmat és a bölcsességet említette, és volt, aki egyszerűen csak jól érezte magát.

 

8. Mi a baj a „tanulással”? azaz módszertani sajátosságok

            A beszélgetések során azt tapasztaltam, hogy a „tanulás” szót minden idős tartózkodóan kezelte, és úgy vélekedett, hogy neki nincs rá szüksége. Próbáltam máshonnan közelíteni, és a nyugdíjas szabadegyetem előadásaihoz hasonlatos ismeretterjesztő előadásokat példaként felhozni, amelyek már valamivel több érdeklődést váltottak ki. Az egyetlen kivételt a nyelvtanulás képezte, az erre való igény azonban leginkább a közvetlenül nyugdíj előtt állók, illetve a friss nyugdíjasok körében volt népszerű. Igyekeztem kideríteni az idegenkedés okát, és azt tapasztaltam, hogy a „tanulás” szó, a hagyományos iskolai tanulást idézte fel az idősekben, a „muszáj tanulást”, azt, amikor őket annak idején gyerekként kezelték. Amint azt kérdeztem, hogy milyen előadások érdekelnék őket máris bővebb választ kaptam. Az sem mindegy, hogy hogyan történnének az előadások. Természetesen nem lehet eltekinteni az előadó személyétől, az elvárás vele szemben az, hogy szimpatikus legyen, színes előadó és türelmes. Beszélgető stílust, tehát interaktivitást várnak el az idősek a tanfolyamoktól, rendszerességet, politikai és gazdasági témákban elfogulatlanságot, tárgyilagosságot, megbízhatóságot és tartalmasságot. Technikai szempontból lényeges, hogy az előadó jól artikuláljon és megfelelő tempóban beszéljen, hiszen a nagyon lassú beszéd unalmas, esetleg sértő lehet, míg a túl gyors érthetetlen és fárasztó. Gátló tényező volt, hogy az idősek leírták saját magukat: „én már öreg vagyok!”, az ha nem látták értelmét a tanulásnak: „ugyan mire volna az jó?”, az egészségi állapotuk: „mivel nehezen mozgok, így inkább itthon maradok”, „sajnos mióta nem látok, nem szívesen megyek sehova”. Mindezek a vélemények is mutatják, hogy az idősekkel való foglalkozás mind a tanulás, mind a csoportvezetés, illetve a művelődés egyéb színterein is egy sajátos módszert kíván meg.

Az idősek tanulási sajátosságaiból kifolyólag a felnőttoktatáson belül szükséges megkülönböztetni, és módszertanilag is meghatározni egy speciálisan az idősek oktatásával foglalkozó területet: a gerontagógiát. A gerontagógia feladata, hogy meghatározza azokat a speciális szervezési, intézményi, tartalmi, célkitűzésbeli, didaktikai sajátosságokat, amik egy adott program, vagy tanfolyam felépítésének alapjául szolgálnak.

            Tartalmi szempontból két dolgot célszerű figyelembe venni: mi az ami az időseket érdekli és mi az ami társadalmi szempontból hasznos és az időseket hozzásegíti ahhoz, hogy tudásuk korszerű maradjon, megkönnyíti mindennapi életüket és megtartja a társadalomba integrált szerepüket. Ez a feladat nem egyszerű, nagyon széles skálán mozognak azok a területek, amelyekkel foglalkozni kell és érdemes. Ugyanakkor, ha tanulásról beszélünk semmiképp sem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy a tanulók, adott esetben az idősek, mennyire gyakorlottak magának a tanulásnak a területén, mikor tanultak és milyen szinten utoljára. Segíteni kell őket bizonyos tanulási technikák elsajátításában és emlékezőképességük erősítésére memóriatréningekkel ajánlatos kiegészíteni a tanulási folyamatot.

            Mind az intézményi és szervezési, mind az általános módszertani kérdéseket összefoglalja Dr. Boga Bálint az „Időskorúak felnőttoktatása a közművelődésben, a művelődési otthonokban” című tanulmányában. Alapvető jelentőségűnek tartja az oktatók és irányítók személyiségét és felkészültségét, amelyet azt hiszem egyetlen olyan területen sem hanyagolhatunk el, ahol emberekkel való segítő munkát végzünk. A tanulási motiváltság a másik kulcskérdés a témában és egyben, mint fentebb is láthattuk, a legkritikusabb pont. Éppen ezért a művelődés és oktatás terén a legfontosabb lépés az igények felmérése, és másrészt az igények óvatos befolyásolása, az érdeklődés szélesítése. Szeretném kiemelni, hogy figyelembe kell venni, számítani kell a korral járó fizikai és mentális korlátokra, viszont hagyatkozni lehet és kell, sőt elő kell segíteni a különböző kompenzációs és optimalizációs technikák kialakulását és használatát.

Az idős hallgatók tanulási motivációiban növekszenek a gátló tényezők (generációs hátrányok, fizikai nehézségek, anyagi problémák, passzívabb pszichológiai attitűd, stb.) így az idősoktatás kulcskérdése a megfelelő motiváció. Célszerű megkeresni minden témában azokat a gyakorlati előnyöket, amelyeket az időskorú hallgató a gyakorlatban használni tud, ezzel megkönnyítve mindennapi életét, kapcsolatait, esetleg anyagi előnyöket kovácsolhat belőle. Az elsődleges és leghatékonyabb motivációs tényező mindig a személyes haszon. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem csak anyagi jellegű lehet. A kommunikáció javulása az időseket hozzásegíti családjukkal, barátaikkal egy szorosabb kapcsolat kialakításához, amely életminőségük javulásához vezet. Sokszor nem maga az átadott (tan)tárgy az, ami hasznos lesz a hallgatónak, hanem maga az aktivitás, a közösségben szereplés, a gondolkodás tréningje, az alkalmazkodás a csoporttársakhoz, a tapasztalathoz kötődő érzelmi nyereség.

A motiváció másik alapja a személyes érdeklődés, így a kiindulási pontként mindig célszerű erre alapozni. Olyan témával kell felkelteni az érdeklődést, ami az idős embert bármilyen oknál fogva személyében érinti. Lehet ez a hobbija, korábbi munkája, egészsége, a kertje, gyermekei, unokái, stb. Ha a kezdő lépést megtették, már könnyebb új témák iránt is érdeklődést kelteni, megfelelő kapcsolódási pontok keresésével. Mindenkit a saját szintjén kell elérni, sokkal se alá, se fölé nem szabad menni, mert erősen csökkenti a motivációt, ha a résztvevők nem érzik azt, hogy valóban nekik szól a program.  Az eddigiek azt jelzik, hogy komoly felkészülést és szakmai hozzáértést kíván meg a feladat mind az oktatók, mind a szervezők részéről. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom megjegyezni, amit Várkonyi Hildebrand a nevelőkkel kapcsolatban hangsúlyozott: a szakmai felkészültség is bizonyulhat kevésnek, ha a „nevelői érzület”, az emberség, az empátia, az érzelmi intelligencia hiányzik. Az idősek motivációjában is nagyon nagy a szerepe a velük foglalkozók személyiségének, kitartásának, türelmének, valamint lelkesedésének és odaadásának.  

            Sarkalatos pontja az idősek oktatásának a képzési forma is. Hazánkban leggyakrabban még mindig az előadási formával találkozunk, amely nem rossz, de figyelembe kell venni az idősek koncentrációs képességének csökkenését, épp ezért oda kell figyelni a megfelelő tagolásra (szünetek), mozgási lehetőségre és a szemléltetésre. Az előadásokon kívül a felnőttoktatás módszertanában számos más képzési formával találkozhatunk, melyek legtöbbje nagyon hasznos lehet az idősekkel való foglalkozások esetében is. Különösen hangsúlyos a gyakorlati és kreatív képzés – az alkotás élménye! - , a játék és nevetés, valamint a csoportos képzés szerepe a tanulás során, illetve ezek hatása a kommunikáció minőségére, az interperszonális kapcsolatokra. Jörg Knoll kézikönyvében, a Tanfolyam- és szeminárium módszertanban számos ötletet ír le olyan formában, hogy lépésről lépésre követve az utasításokat, egy kevésbé gyakorlott irányító is könnyedén elsajátíthatja a módszert. Ezek az alternatív formák segítenek egy gyorsabb közösségalakításban, hiszen jóval több lehetőségük van a résztvevőknek megnyilatkozni. Több szellemi tréninget igényelnek, erősítik a kommunikációs készséget, nyitottabb gondolkodást és több toleranciát eredményeznek azáltal, hogy egymás véleményét, hozzászólását is végig kell hallgatni, a saját mondani valójukat pedig érthetővé kell tenni mások előtt. Ezek a módszerek gyakran játékosak és könnyedek, így a tanulás és versenyzés stresszét sem élik át a hallgatók, ugyanakkor derűs hangulatot és oldottságot eredményeznek.

            Az idősekkel való foglalkozás egyik hatékony formája lehet a távoktatás, amelyben különösen a vidéki (falu, tanya), illetve a nehezen mozgó, és az ágyhoz kötött betegeknek, időseknek kínálkozik lehetősége aktívan részt venni a tanítás-tanulási folyamatban. Jelenleg ez a forma még nem minden részletében alkalmas az idős hallgatók fogadására, azonban a benne rejlő lehetőségeket érdemes kiaknázni. Összekapcsolva a számítástechnika vívmányaival, valamint az internettel, egyedülálló eszköz lehet az idősek oktatásának, művelődésének területén.  

 

9. Intergenerációs kapcsolatok

            A beszélgetéseim során azt tapasztaltam, hogy az idősek és a fiatalok nagy része nem érti meg a másikat. Az idősek számára idegen a fiatalok értékrendje és életvitele. Keresnék a kapcsolatot saját gyermekeikkel, unokáikkal, de azoknak kevés idejük jut az idősekre. Sokan úgy látják, hogy ma sokkal jobb fiatalnak lenni, hiszen több a lehetőség, azonban többen kiemelték, hogy a mostani ifjúság türelmetlenebb, kevésbé becsüli meg amije van, nem annyira kitartó és hiányzik belőlük a tisztelet. Néhányan megjegyezték, hogy a jelenleg uralkodó kultúra a klasszikus műveltség hanyatlását jelenti. Kevesen voltak, akik differenciált képet alkottak a fiatalokról és nem a hangadók, illetve a televízió bemutatása alapján ítéltek. Ugyanakkor a fiatalok egy részéről valóban elmondható, hogy türelmetlenek az idősekkel, a csak a jelent, és jövőt fürkésző tekintetük korszerűtlennek mutatja az öregek gondolkozását, tapasztalatait, életvitelét. Ez a távolság mintha egyre mélyülne, amelynek az egyik oka az lehet, hogy kevés a lehetőség a gyerekek, illetve fiatalok, valamint az idősek találkozására, közös gondolkodására, együttműködésére. A nagycsalád napjainkban letűnő forma, a nagyszülők külön, és általában távol élnek a gyerekektől. A médiák a fiatalság kultuszát hirdetik. Úgy tűnik, hogy szükség van a generációk közötti kapcsolatteremtés elősegítésére, helyet és alkalmat kell rá biztosítani. Ez nagyban hozzájárulna a társadalom szemléletváltozásához is.

 

Szakemberek képzése

Az idősekkel való foglalkozás éppen olyan komoly szakmai felkészülést igényel, mint bármely más segítő foglalkozás. Gyakran egy intézmény, vagy klub minősége nem az anyagi lehetőségein múlik, hanem a hozzáálláson, a szakmai felkészültségen, és az emberi szemléleten. Ezek a területek javíthatók és változtathatók. Már korábban jeleztem, hogy azok a szakemberek, akikkel én beszélgettem, hiányoltak egy olyan felkészítő képzést (alap-, vagy továbbképzést) amely biztosíthatná számukra azokat a módszertani, elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek segítségével az idősekkel hatékonyabban tudnak együttdolgozni saját és az idősek nagyobb megelégedésére. Az olyan speciálisan idősekkel foglalkozó intézményeken túl, mint az idősek klubjai, gondozási központok, nyugdíjas otthonok, szociális otthonok, vagy a Nyugdíjasok Szabadegyeteme, jogosan vetődik fel, hogy a különböző művelődési intézmények dolgozóinak is rendelkezniük kell bizonyos ismeretekkel az idősekről, sőt megkockáztatnám, hogy bizonyos tréning célszerű volna olyan hivatalok dolgozóinak is, akik napi szinten számtalan időskorú ügyféllel találkozik. A már dolgozó szakemberek úgy érzik, hogy az ő területükön nincs információ, nem jellemző a szakmai továbbképzés, nincsenek nyilvános fórumok a tapasztalatcserére, és a területnek nincs szakkiadványa sem. Mind az alap, és továbbképzésben nagy hangsúlyt kellene arra fektetni, hogy a hallgatók hozzájuthassanak a szükséges elméleti felkészítéshez, és tisztában legyenek az öregedéshez kapcsolódó fizikai, lelki, mentális, szociális változások folyamataival és a társadalmi ellátási rendszer működésével, lehetőségeivel. Ugyanakkor szeretném kiemelni, hogy a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyakorlati képzésre. Ki kell emelni a kommunikáció szerepét ebben a munkában, és ezért a hallgatók készségét is szükséges erősíteni. A szakembereknek szükségük van segítségre olyan területeken is, hogy miként motiválják az időseket, milyen csoportvezetési technikák vannak, hogyan mérjék fel az igényeket, milyen lehetőségek kínálkoznak a nehezen mozgó („slowgo”) és az ágyhoz kötött („nogo”) idősekkel való művelődés jellegű foglalkozásra, leépülésük megakadályozására. Mint a legtöbb segítő munka, az idősekkel való foglalkozás sem mentes a lelki megterheléstől, veszteségektől ezért a szakemberek számára biztosítani kellene a szakmai segítséget a nehezen feldolgozható élmények és tapasztalatok megéléséhez, és a lelki, érzelmi feltöltődéshez.

 

Az önszerveződés előnyei

            Alapvető célja mind a pedagógiának, mind az andragógiának, hogy egy olyan tanulási szintet érjen el a hallgatóiban, amelynél alapvető igényként merül fel a tudás gyarapítása, valamint azt a képességet igyekszik kialakítani, hogy ezt önállóan elégítse ki. Az idősek nevelésében is bátran vállalni kell ezt a célt, bár nyilvánvaló, hogy az egyén életvezetése és kialakult tanulási szokásai idős korban nagyobb súllyal esnek latba. Az önálló tanuláson túl cél az általános önállóság erősítése, illetve megtartása. Az önmagáért tenni képes ember a saját valós igényeiért lép fel, ami nagyobb aktivitást és részvételt eredményez, így növelve a hatékonyságot. Itt is érdemes hangsúlyozni, hogy mind a társadalom, mind az idősek nyeresége lehet az önszerveződés és önálló érdekképviselet, hiszen az idősek saját tapasztalataik alapján tesznek önmagukért, és nem mások mondják meg, hogy mire van szükségük, míg a társadalom működését megkönnyíti, hogy a problémát megélők is javaslatokkal, ötletekkel, törekvésekkel, belső kezdeményezésekkel támogatják problémáik megoldását. Ez alapvető jelentőségű például az érdekvédelem területén, hiszen az idősek gondjait ők maguk ismerik a legjobban és ők maguk képesek a leghitelesebben képviselni. Ez mindenképpen szemléletváltást jelentene hazánkban, ahol az idősekre, mint elesett rétegre gondolunk, akiket fel kell karolni. Nagyobb megbecsülést vívhat ki az aki tesz önmagáért és nem csak másoktól várja a problémák leküzdését. Nagy lépésnek tartom a Magyar Nyugdíjasok Pártjának megalakulását Miskolcon, melyről saját lapjukból értesültem az ősszel. Az önszerveződés elősegítésének hasznos eszköze lehet az animáció, egy olyan támogatási rendszer amely a feladattisztázáson, a kommunikáción, az alkotókészségen, a részvétel ösztönzésén és elsősorban a példamutatáson alapul.

 

Az önkéntes munkában rejlő lehetőségek

            A munka mint olyan saját önbecsülésünk alapja, azé az érzésé, hogy hasznosak és fontosak vagyunk, és a környezetünk ugyanígy látja ezt. Biztosítja a megélhetést, hasznos szabadidő eltöltést eredményez, és nem utolsó sorban a presztízsünket biztosítja. A nyugdíjjal mindezeket elveszítjük. A megélhetés nyugdíj formájában biztosított ugyan, azonban ennek mértéke alacsonyabb, mint a korábban megszokott jövedelemé. Ennél azonban jóval súlyosabb veszteség, amit az önbecsülés és a hasznosság érzet területén kialakult űr okoz. Ennek a hiánynak a betöltésére lehet alkalmas az önkéntes munka, amelynek az Európai Uniós országokban nagy hagyománya van. Előnye, hogy az idős maga dönti el, hogy mennyi időt szán a köz javára, biztosítja a közösség számára is hasznos időtöltést és az egyén önbecsülését is növeli. A társadalom haszna az „ingyen” munkán túl az, hogy az idősekben felhalmozódott mérhetetlen tapasztalat, tudás és meglévő energia nem hever kiaknázatlanul. Erre lehetőség nyílhatna egyrészt eredeti szakmájukban való besegítésben. Másrészt új területeket is fel lehetne, és fel kellene tárni erre a célra. Az idősek olyan területeken is kamatoztathatnák segítő szándékukat, amelyek a környezetük zökkenőmentes működését segíthetné elő. Alapvető jelentőségű a nagyszülők segítsége a családon belül. A családon kívül nagy haszonnal járna közreműködésük a betegek és időstársaik ápolásában. Ezen felül különböző civil szervezeteknél, alapítványoknál is be tudnának kapcsolódni a segítő funkciókba, ha erre lehetőséget kapnának. Az időseknek mindig nagy szerepe volt a helytörténeti és hagyományőrző társaságoknál is, mind a helyi, mind a nagyobb múzeumok kiaknázhatnák az idősek ismereteit, adott témára fordítható, illetve fordított idejüket, kutatásaikat és tudásukat. A hagyományőrzésben ugyanakkor az idősek és fiatalok együttműködése biztosítja a generációk kapcsolatát, amelyre élő példaként a mellékletben megtalálható egy óvoda és egy idős nagyszülő együttműködése. Bár hazánkban még nem jellemzőek a különböző jótékony célú boltok hálózatai, érdemes volna ezeken is elgondolkozni, hiszen ezeknek is az alapja az önkéntes munkásokból álló eladók és adománygyűjtők munkája. Az ilyen boltoknak nagy társadalmi nyeresége van, hiszen egyrészt pénzhez jutnak a jótékonysági gyűjtés kedvezményezettjei: pl. árvák, rákkutatási intézetek, hajléktalanok, stb., másrészt lehetőséget kapnak azok a nyugdíjasok, akik ezáltal a szerep által a társadalom hasznos tagjainak érezhetik magukat.

Nem hanyagolható el a különböző művészeti ágak nyeresége sem, amikor az idősek több szabadidővel rendelkezve valamilyen rég vágyott, vagy újonnan megismert területen alkotó tevékenységben próbálják ki önmagukat (vagy alkotnak továbbra is mint „nagy öregek”). Nem szabad elfelejteni, hogy hány tudós és művész alkotott és kutatott még nyolcvan-kilencven éves korában is, gazdagítva ezzel a kultúránkat. Mindehhez azonban szükség van a nyugdíjasok alapvető anyagi biztonságára, mert egyébként olyan munkát vállalnak csak el amiért fizetnek számukra, vagy inkább pusztán szórakozás után néznek. 

 

Idősek az információs társadalomban

            Egyes amerikai, angol és német vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az információs társadalomban megjelenő újszerű megoldások és eszközök segítenek enyhíteni az időskor jellemző problémáit. Korunk az informatika és híradástechnika gyors fejlődéséről szól, egyre inkább nélkülözhetetlenné válnak bizonyos technikai és számítástechnikai ismeretek. Az időskori internethasználat kutatói és propagálói arra jutottak, hogy az internet elősegíti az időseket abban, hogy kapcsolatban maradhassanak a külvilággal, lépést tarthassanak a változásokkal, függetlenebbnek érezhessék önmagukat, stimulálja szellemi aktivitásukat, és mindezek által csökkenti az időskori depressziót is.

            Az informatikai eszközök által elért időskori kirekesztődés csökkenésének azonban a társadalom egésze a nyertese. Az öregek problémáinak csökkenésével társadalmi feszültségek oldódhatnak. Ugyanakkor Kolin Péter az eVilág című folyóiratban írt cikkében rámutat, hogy az intergenerációs kapcsolatok színterévé is válik az internet. Az amerikai és német idősek szeretnek kapcsolatot tartani gyermekekkel, elektronikus levelezésen keresztül, melyben emlékeiket, élettapasztalatukat tudják átadni. Vannak, akik saját unokájukkal leveleznek, de vannak olyanok is, akik idegen gyerekek „pót-nagyszülőjévé” lépnek elő az Internet segítségével. „…az intézményes kultúraátadás korában eldugult csatornákat ismét megnyithatja valamelyest az Internet, átörökítve a következő generációra a kultúra azon részét is, mely egyébként elveszne”

            Magyarországon nem ennyire előrehaladott a helyzet, az idősek még nem kapcsolódtak be ilyen mértékben az informatikai hálózatba. Beillesztésük az információs társadalomba legegyszerűbben az idősekkel foglalkozó szervezetek, valamint a szakmai oldal összefogásával képzelhető el. Eddig csupán egy-két elszigetelt kezdeményezés történt arra, hogy speciálisan az idősek számára kínáljon számítástechnikai és/vagy internetes tanfolyamot. Ilyen kezdeményezés a Budapesti Művelődési Központ „Kattints rá nagymama!” tanfolyama. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy hazánkban ez nemcsak motiváció és kezdeményezés függvénye, hanem financiális kérdés is. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a személyes beszélgetéseim során igyekeztem kideríteni az idősek vélekedését az új technikai eszközökről. A számítógépet és az internetet csupán egyetlen hölgy ismerte és használta (az internetet kizárólag levelezés céljából), ő pedig még fiatalnak mondható (56 éves, leszázalékolt) és a felhasználói ismereteit a munkája során szerezte meg. Bár szinte minden beszélgető partnerem hasznosnak ítélte meg ezeket az új eszközöket, ugyanakkor vagy nem is találkoztak még velük, vagy ha igen, akkor is idegenkedtek a használatuktól. Úgy érzem, hogy akkor fogja az időseket motiválni a számítástechnika, illetve az internet, ha belátják ennek személyes hasznát, azaz, ha valóban szükségük van rá. Érthető, hogy ennek hiányában az életük más területeire fordítják az időt és energiát.

            Már korábban említettem, hogy az internet és a számítógép segítségével az idősek bekapcsolódhatnak az oktatás, művelődés vérkeringésébe, akkor is, ha nagyon messze laknak az adott intézménytől, vagy akkor is, ha nem tudnak otthonról kimozdulni, mert betegségük ágyhoz köti őket. A távoktatás mellet a távmunka területén is lehetőségeket kínál a hasonló helyzetben lévő nyugdíjasok számára.

 

Információs Központ

Úgy gondolom, hogy, mint minden művelődési területen, az idősekkel való foglalkozás során is kulcskérdés az információ átadása. A programok sikerességében a nem lehet elhanyagolni a propaganda szerepét, hiszen az idősek jóval kevesebbet mozdulnak ki otthonról, illetve lakóhelyükről. Egyetértek mindazokkal, akik szükségesnek tartják egy teljes körű információszolgáltató központ létrehozását. Én úgy képzelem el, hogy az intézmény működése kiterjedne jogi-, szociális és életmód, stb. tanácsadásra, oktatásról, szabadidős programokról, pályázatokról, utazásról, minden, az időseket érintő kérdésről szóló információ-szolgáltatásra egyrészt az idősek számára, másrészt pedig az idősekkel foglalkozó szakemberek számára. Példaértékű lehetne, ha működtetői maguk az idősek lenének. Természetesen nem csupán egy ilyen központra van szükség, hanem minden megyeszékhelyen és nagyobb városban meg kellene teremteni a lehetőségét. Ennek a feladatnak a felvállalása, finanszírozása és jogi alapjainak megteremtése a kormányzatra vár, azonban nélkülözhetetlen a területen működő különböző civil szervezetek és csoportok bevonása, tapasztalatuk, kapcsolati tőkéjük hasznosítása. 

Szeretnék kiemelni egy pozitív külföldi példát az információ közvetítésének módjaira.   Ausztráliában negyedévente jelenik meg a kormányzat kiadásában az „Age Pension News for Seniors (Centrelink)” című magazin, amely mind postai, mind elektronikus formában az interneten keresztül ingyenesen megrendelhető. A magazin elsősorban az anyagi juttatások rendszerével, igénybevételük módjával, illetve adminisztratív és az időseket érintő jogi kérdésekkel (özvegységi nyugdíj, örökösödés, örökbe fogadott unokákkal kapcsolatos támogatások, stb.) foglalkozik, ugyanakkor számos egészségügyi problémával kapcsolatban is kaphatnak felvilágosítást az olvasók, valamint számos hasznos telefonszámot és címet is találhatnak. Szólnak cikkek a kertészkedésről, az önkéntes munkában rejlő lehetőségekről és egyéb aktuális hírekről. A reklámok utazásokról, időseket érintő egészségügyi felszerelésekről, kertészkedésről, stb. szólnak. Egy ilyen fajta magazin számomra azt jelzi, hogy kiadója nagyon komolyan veszi az időskorúakat és problémáikat, amelyek megoldásához igyekszik minden rendelkezésére álló eszközzel segítséget nyújtani.

 

A nyilvánosság szerepe a társadalom szemlélet változásában

A társadalom szemléletváltásához fontosnak tartanám, hogy az idősek az anyagi érdekvédelmen túl is többet szerepeljenek a nyilvánosság előtt. A kor szelleme az ifjúságot helyezi előtérbe, ez a szemlélet árad minden médiából. Fritz Riemann így fogalmaz a problémáról: „Az ifjúság mai túlértékelése új feladatot ró az idősekre, mely korábban nem merült fel ebben a formában; ez abban áll, hogy megteremtsék az öregség új kulcskérdés »image«-át, tehát hogy olyan módon éljék meg az öregséget, amely meggyőző erővel hat.” Ahhoz, hogy az öregkort értékként lássuk szükség van arra, hogy az idősek több nyilvánossághoz, jussanak, így bemutassák eredményeiket, tapasztalataikat, a harmadik és negyedik kor lehetőségeit. Olyan lehetőségre volna szükség amely nem csak az időseknek szóló műsort jelent, hanem együtt a gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek szóló műsorokkal, és amelyek túllépnek a bulvárhírek szintjén. Olyan bemutatásokra, nyilatkozatokra és hírekre volna szükség amelyek az időseket aktív, önálló oldalukról mutatják be, és amely teret nyit a kölcsönös elfogadásra és együttműködésre.

Meglepő kimutatást közölt az egyik hazai marketing szaklap, amely arra az eredményre jutott, hogy százalékos arányban az időseknek szóló reklámok aránya elenyésző. Nem szabad azonban elfelejteni a statisztikákat, amelyek arra engednek következtetni, hogy az idősek igenis jelentős vásárlóerőt képviselnek, és amennyiben a fiatalok gondolkodását nagy mértékben befolyásolják a reklámok, úgy az is, hogy mennyi reklám szól az idősebb korosztálynak, mennyire tiszteli őket a társadalom vásárlóerőnek.

 

Összefoglalás

            A dolgozat keretein belül igyekeztem egy általános képet bemutatni az idősek tanulásáról, művelődéséről, szabadidejük hasznos eltöltéséről. A statisztika azt bizonyítja, hogy a téma igenis figyelmet igényel, és lépéseket kell tenni ezen a téren is, amely nem csupán az idősek, hanem az egész társadalom hasznára válik. Az orvostudomány, a pszichológia és a neveléstudomány egyaránt alátámasztja, hogy a testi és szellemi aktivitás meghosszabbítja az életet, és megőrzi annak minőségét. Ezen tapasztalat birtokában egyértelműen fogalmazódik meg az igény arra, hogy valóban használjunk is ki, ha van hatékony eszköz a kezünkben és a gyakorlatban is tegyünk valamit az idősek művelődési lehetőségeinek szélesítéséért, minőségének javításáért. A jelen kép azt mutatja, hogy az idősek számára rendezett programok elsősorban szabadidős jellegűek, háttérbe szorul a tanulás, a képzés. A társadalom elmúlasztja kiaknázni az idősekben felhalmozódott tapasztalatokat, tudást és hagyja parlagon heverni mind azt az aktív energiát amit ez a kor még rejt. Természetesen figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az idős kort (is) mindenki másként éri és éli meg, eltérő beállítottsággal, másmilyen fizikai és szellemi adottsággal. A különbségekhez való alkalmazkodás nagyobb figyelmet és több ráfordított energiát kíván a programok szervezőitől, azonban szinesíti a lehetőségeket és jóval szélesebb réteget ér ezáltal el. Az öregedés folyamatát normál esetben mindannyiunk megéli, ennek minden pozitív és negatív következményével. El kell tudni fogadnunk a változásokat és konstruktívan kihasználni az életkor kínálta lehetőségetet. Az időskori élet minőségét azonban nagyban befolyásolja az odavezető életút. A felkészülést az időskorra nem szabad az utolsó pillanatra hagyni. Nagy szerepet kell, hogy kapjon a megelőzés és a prevenció minden életkorban, természetesen egyre közelebb kerülve az „időskort” jelző nyugdíjkorhatárhoz egyre hangsúlyosabban.

            Az általam megismert kép számomra azt mutatta, hogy nem tudunk mit kezdeni az öregeinkkel. A különböző intézményekben ellátást kapnak, igyekeszünk biztosítani a szórakozásukat. A család még törődik velük egy ideig, de a növekvő saját problémák mellett egyre kevesebbet. Egy-két szakmailag elismert idős dolgozhat, azonban legtöbben nyugdíjban és passzívan élik az életüket. Elfelejtettünk rájuk a társadalom hasznos tagjaként gondolni, és néha gyerek számba vesszük őket, azzal a különbséggel, hogy a gyermekekben meglátjuk a jövőt. Meg kéne látnunk ezt az idősekben is, legalábbis a sajátunkat mindenképp. A másik szomorú tény, amivel találkoztam, hogy az idősek jó részének az érdeklődése nem mutat túl saját mindennapi életén. A szakemberek kezében kevés az eszköz és módszer ahhoz, hogy ezen változtassanak. Nagy szerepe volna a szakemberképzésnek ezen a területen, egyrészt, hogy az idősekkel foglalkozó gondozók, klubvezetők olyan technikákkal rendelkezzenek, amellyel elsősorban az igényt és érdeklődést felkeltik az idősekben, másrészt olyanokkal, amelyek a programszervezés és csoportvezetést könnyítik meg és teszik hatékonnyá, távlati célként pedig elősegítik az önálló tanulás, az önszervezés kialakulását.

            A jövőbe mutat az intergenerációs kapcsolatok erősítése, amely egyrészről biztosíthatja a kölcsönös toleranciát, másrészről az idősek tapasztalatainak átadását, összességében pedig befolyásolja a jövő nemzedék öregekről és az öregedésről alkotott véleményét. Szintén a jövőbe mutat a számítástechnika, az internet felhasználása időskorban. Ez az új terület számos lehetőséget rejt magában, többek között a távoktatás, távmunka, személyes kapcsolatok, mozgáskorlátozottak művelődése területén.

            Alapvető jelentőségű a művelődés, oktatás területén az információ átadása. Egy, az idősek számára létrehozott központ, illetve annak hálózata biztosíthatná nem csak a művelődés, hanem az öregeket érintő minden témában a szükséges információt. Erre különösen nagy szükség lehet vidéken, ahol amúgy is nehezebb hozzájutni az adott témákat érintő értesülésekhez. Ugyanakkor a társadalmat is értesíteni kell az idősek eredményeiről, értékeiről, tapasztalatairól és problémáiról. A nyilvánosságnak, a médiáknak jelentős társadalmi szemléletformáló hatása van, amelyre alapozni lehet és kellene is.

Vannak olyan kérdések, amelyek jelen írásban nagyobb teret kaptak, mint mások, ennek ellenére úgy érzem, hogy az ideális képhez minden részterület hozzátartozik az azt megillető hangsúllyal, elhanyagolni pedig semmit sem szabad. Felvetődtek olyan kérdések is, amelyek sokkal inkább a jövőbe mutatnak, sem mint a jelen állapotot tükrözik, amelyek bemutatásával az volt a célom, hogy a még kiaknázatlan lehetőségekre világítsak rá. Művelődésszervezőként elsősorban a gyakorlati kérdések izgattak, így azokra próbáltam helyezni a hangsúlyt, igyekeztem bemutatni a tapasztalataimat, és az általuk kialakult véleményemet. Remélem sikerült.


Jegyzet

1.                  Ilyen kezdeményezés a TIT-en 20 éve folyó Nyugdíjasok Szabadegyeteme, amely Dr. Lengyel Éva kezdeményezése nyomán elsősorban az időskorral együtt járó fizikai és lelki változásokra hívta fel a figyelmet, majd fokozatosan tolódott el művelődési irányba, azonban máig megtartva egy fajta gerontológiai tájékoztató szerepet. Ugyanígy az elmúlt hónapokig is folyt Dr. Iván László hasonló jellegű kezdeményezése a SOTE Nagyvárad téri épületében, ahol szintén elsősorban egészségügyi és egészség megőrzési előadásokat lehetett hallgatni.

 

2.                  Egyrészt utalni szeretnék itt a legjelentősebb felnőtt tanulási képességeket kutató vizsgálatokra, illetve ezeken belül a kiemelten az idősekről szóló vizsgálatokra:

·         Linsley, valamint Czigler István kutatásai a felnőttkori figyelem gyengülés, illetve annak tudatos fejlesztése témában

·         Dr. Rókusfalvy Pál a tanulást gátló és segítő érdeklődésről szóló vizsgálatai

·         Hermann Ebbinghaus, valamint Kardos Lajos a felnőttek emlékezeti működéséről

·         Almási Miklós, valamint Csoma Gyula a felnőttkori tanulási sajátságok vizsgálata a gondolkodás, problémamegoldás viszonyában

·         A. G. Brandenburg kutatásai a felnőttkori tanulási motivációról

·         J. E. Birren és D. F. Morrison intelligencia vizsgálatai

·         Charlotte Fox szókincs vonatkozású vizsgálatai Lorge, valamint Owen intelligencia vizsgálatai az iskoláztatás mértékének függvényében

·         Miner kutatásai a tanulás folyamatosságának és a későbbi tanulási hatékonyságnak összefüggésében (szellemi tréning)

 

Felhasznált Irodalom:

1.                  Peter Hildebrand: Félúton… Park Kiadó, Budapest, 1997.

2.                  Fritz Riemann: Az öregedés művészete, Helikon Kiadó, Budapest, 1987.

3.                  Dr. Boga Bálint: Időskorúak felnőttoktatása a közművelődésben, a művelődési otthonokban. In: Felnőttképzés a közművelődésben, MMI, Budapest, 2000.

4.                  Szabados Lajos: A gerontagógia jelentősége. Kultúra és Közösség, OKI Budapest, 1999.

5.                  Dr. Boga Bálint: Az idős emberek és a felnőttoktatás. Kultúra és Közösség, OKI Budapest, 1999.

6.                  Harangi László: A non-formális felnőttoktatás helyszínei és aktorai. In: Felnőttképzés a közművelődésben, MMI, Budapest, 2000.

7.                  Üzenet a társadalomnak az öregedésről. Soros Alapítvány, Budapest, 1999.

8.                  Dr. Czigler István: Megismerési folyamatok idős korban. In: Tanulás, művelődés, szabadidő időskorban. Horváthné B. Mária, Pordány Sarolta (Szerk.) IIZ/DVV Budapest, 2000.

9.                  Pethő László: A várható élettartamtól az ülve táncolásig. In: Tanulás, művelődés, szabadidő időskorban. Horváthné B. Mária, Pordány Sarolta (Szerk.) IIZ/DVV Budapest, 2000.

10.              Kolin Péter: Idősek az információs társadalomban. eVilág, I/4. szám, 2002/július

11.              Harangi László: Az „arany életkorban” lévők tanulási lehetőségeiről. In: Tanulás, művelődés, szabadidő időskorban. Horváthné B. Mária, Pordány Sarolta (Szerk.) IIZ/DVV Budapest, 2000.

12.              Dr. Lengyel Éva: Az időskorral foglalkozó egészségnevelés. Egészségnevelés 21. évf. 1980/5. 193. o.

13.              Dr. Iván László: Az időskor mentálhigiénés problémái. Egészségnevelés 21. évf. 1980/5. 193. o.

14.              Vértes László: Az idősek egészségnevelésének új formái: „Nyugdíjasok Főiskolája”, „Nyugdíjasok Szabadegyeteme”. Egészségnevelés 27. évf. 1986/1. 15. o.

15.              Győry Adél: Elevenen eltemetve. Marketing, 2002/október  

16.              Füzesiné Hajdú Klára: Nyugdíjas klubok szerepe az idős emberek magányának oldásában, művelődésük, szórakozásuk lehetőségének megteremtésében. In: Tanulás, művelődés, szabadidő időskorban. Horváthné B. Mária, Pordány Sarolta (Szerk.) IIZ/DVV Budapest, 2000.

17.              Richard Olechowski: A folytonos nevelés elveinek tapasztalati megalapozása. Andragógiai szöveggyűjtemény II. Maróti Andor (Szerk.) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997.

18.              Dr. Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya. OKKER, Budapest, 1996.

19.              Hidy Pálné: Felnőttképzési szakemberek és művelődésszervezők felkészítése az idősekkel kapcsolatos feladatokra. In: Tanulás, művelődés, szabadidő időskorban. Horváthné B. Mária, Pordány Sarolta (Szerk.) IIZ/DVV Budapest, 2000.

20.              Hidyné Kádár Emma: Művelődés időskorban. Múzsák, Budapest, 1989.

21.              Dr Dénes Zsuzsanna: A szimpatikus és az antipatikus idős. Egészségnevelés 43. évf. 2002/1. 39. o. 

22.              Dr. Boga Bálint: Geroedukáció, mint az Európa Tanács kiemelt programja. Egészségnevelés 32. Évf. 1991/6. 298. o.

23.              Annette Niederfranke: Egészséges megöregedés, a megelőzés és a rehabilitáció mint képzési feladat. In: Felnőttoktatás az ezredfordulón. Heribert Hinzen – Koltai Dénes (Szerk.) IIZ/DVV Budapest, 2000.

24.              Forchheimer, Gabriele: Az idősek képzése a társadalom szerkezetváltása korában. In: Tanulás, művelődés, szabadidő időskorban. Horváthné B. Mária, Pordány Sarolta (Szerk.) IIZ/DVV Budapest, 2000.

25.              Jörg Knoll: Tanfolyam- és szeminárium módszertan. IIZ/DVV Budapest, 1996.

26.              Bernd Weidenmann:Sikeres Tanfolyamok és szemináriumok. IIZ/DVV Budapest, 1995.

27.              Augustin Girard: „Animáció”. In: Andragógiai szöveggyűjtemény I. Maróti Andor (Szerk.) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

sandortoth1951@gmail.com

(Tóth Sándor, 2014.09.15 15:11)

A cikk olvasása során szinte szó szerint szembesültem mindazzal gondolattal,és problémával, ami az utóbbi négy évben utolért.
Elvégeztem számítógép kezelő,marketing,és német nyelv, tanfolyamokat
abban a reményben, hogy nyugdíjba vonulás után hasznomra lesznek.
Eddig nem találtam semmi lehetőséget.Kérem ha valaki tud tanulást vagy
bármi elfoglaltságot jelezze a fenti címen. Üdv.:Tóth Sándor