Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Marika néni és Árpád életútja

2013.06.25

 Marika néni, 91 éves.

Marika néni 1922. január 23-án, Cegléden született. Nagyon szegény családban nevelkedett, tízen voltak testvérek, közülük hárman meg haltak fiatal korukban. Legidősebb bátyja eltűnt a háborúban, másik bátyja, aki süket-némán született festékmérgezés miatt vesztette életét, harmadik leánytestvére pedig még csecsemő korában hunyt el.

            Már nagyon fiatalon dolgozniuk kellett, hiszen ekkora családot nehezen tartottak el szülei.  Szülei nagyon kismértékben voltak iskolázottak, édesanyja mindössze négy elemivel rendelkezett, édesapja pedig hat elemit végzett el.  Édesapja távírdászként dolgozott, sokat volt távol, édesanyja háztartásbeli volt a rengeteg gyermek miatt, később, mikor férje életét vesztette bejárónőként dolgozott néhány családnál.  Marika néni Cegléden járt elemi iskolába négy évet, utána zárdába került, szintén Cegléden két évre. Általános képzést kaptak, az oktatók apácák voltak, s csak lányokat neveltek. Szeretett ide járni, kedvelte oktatóit, s remélte, hogy talán magasabb iskolázottságra tehet szert, mint szülei. A két zárdában eltöltött év után fizetni kellett volna a további képzésért, de mivel ezt nem tudták szülei biztosítani, így abba kellett hagynia a tanulást. Elmondása szerint mindig is szeretett tanulni, s eredetileg cukrász szeretett volna lenni. Mivel nehéz sorsú családból származott, s gyakran még az élelem sem volt biztosított, ezért vágyott a cukrászok világába. Ez csak később, zárdai nevelkedése alatt változott meg, mert akkoriban már apáca szeretett volna lenni. Miután Cegléden abbahagyni kényszerült az iskolát, utána másfél évig a háztartásban segített, s könnyebb mezőgazdasági munkákat látott el. Őrzött birkákat, vigyázott baromfira és a ház körüli teendőkben is segédkezett különböző családoknál. Ekkor már édesapja mellett, ő és legidősebb nővére voltak a családfenntartók. Legidősebb nővére került először Budapestre, ő itt ment férjhez. Marika néni úgy került a fővárosba, hogy egyik augusztus 20-án eljött nővéréhez látogatóba, s ekkor itt is ragadt. Nővére szomszédságában egy könyvkötő asszony lakott, aki hamar megszerette Marika nénit. Az ő hatására kezdett könyvkötészetet tanulni, Lombos Lajos könyvkötő mesternél az ekkor tizenöt éves ceglédi kislány. Hamar kiderült, hogy gyorsan kitanulja a szakmát, nagyon tehetségesnek, precíznek bizonyult. Két évig tanult Lombos Lajosnál, majd 1939-ben végzett. Az ezt követő körülbelül öt évben különböző maszekoknál dolgozott, már, mint könyvkötő. Ekkora már teljes mértékben ő tartotta el testvéreit és édesanyját, mivel édesapja ekkor már nem élt. Fiatalabb testvérei tovább járhattak iskolába, szakmákat is tanulhattak, mert ő korán munkába állt. 1944-1946 között a háború miatt abba kellett hagynia a munkát, ekkor visszaköltözött családjához Ceglédre, s ebben a két évben „batyuzott” a háború miatt, hogy legyen mit enniük. ’47-’50 között ismét maszekoknál dolgozott, s 1950-ben került a Fővárosi Nyomdaipari vállalathoz. Itt huszonhét éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Az egyik legjobb munkaerő volt, főnöke mindig elismerte munkáját. Továbbképzésen sosem vett részt, elmondása szerint az új dolgokat magától tanulta meg. Lombos Lajosnál az összes gép kezelését pontosan megtanulta (fűzőgép, számozógép), ha az évek során újítottak a gépeken, azt is magától tanulta.

A háború alatt volt egy vőlegénye, akit elveszített, s későbbi férjével 1950-ben ismerkedtek meg. Ismerkedésük után egy évvel összeházasodtak, s nem sokkal ezután megszületett első gyermekük. Elmondása szerint első gyermeke után mindössze négy hónapot volt szülési szabadságon, utána visszament dolgozni. 1958-ban született második gyermekük, vele fél évig volt otthon, s ezután is zökkenésmentesen vissza tudott menni korábbi munkahelyére. Ekkor főnöke elő szerette volna léptetni, így irodába került volna, de Marika néni visszautasította ezt a lehetőséget, mivel nagyon szerette szakmáját, nem vágyott többre, nem szeretett volna mást csinálni, mindig is félt a változásoktól. Könyvkötő szakmában az egyik legkeresettebb volt, rengeteg kitüntetést kapott, aranyjelvényes dolgozó volt. 1972-1977 között férje Bécsbe került munkája miatt (villanyszerelő mester), ekkor egyedül nevelte gyermekeiket Budapesten, s a nyomda mellett elvállalta egy idős hölgy gondozását, aki később rá hagyta lakását. Elmondása szerint nagyon fárasztóak voltak ezek az évek, teljesen kimerült. Ekkor nagyon beteges lett. Kezdetben kisebb műtétek miatt került kórházba (mandula, vakbél), később azonban szíve miatt is gyakran be kellett feküdnie. Férje ezért kényszerült haza Bécsből, ekkor megint nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Ezután volt egy epeműtétje, tüdőbetegsége, szemműtéte, később pedig pacemaker műtétje is volt. 1977-ben vonult nyugdíjba, végig egy munkahelyen dolgozott, végig egy munkakörben, tanuló korától kezdve szakszervezeti tag volt.  Különösebb nehézséget nem okozott a nyugdíjba vonulás, mivel rengeteget dolgozott, s gyakran visszajárt munkahelyére besegíteni, betanítani az új kollégákat.  Jogosítványt sosem szerzett, nyelveket sosem tanult. Szeretett volna megtanulni angolul, vagy németül, de sosem volt lehetősége rá. Férjét és fiatalabbik lányát majdnem egyszerre veszítette el, lányuk betegségben, férje pedig ennek hatására hunyt el, ami beárnyékolja utóbbi nyugdíjas éveit. Nehéznek, de sikeresnek értékeli életét, bár mindig is kudarcnak tekintette, hogy nem tanulhatott tovább. Irigyelte testvéreitől, hogy több lehetőségük volt tanulni, mint neki, de mivel munkájában sikeres volt, így végső soron sikeresnek tekinti magát.  Jelenleg egy nyugdíjas otthonban lakik, ahol nagyon jól érzi magát. Nemrégiben unokáitól kapott egy mobiltelefont, s napjait mostanában annak tanulásával tölti. Ezen felül tervezi, hogy kicsit megismerkedjen a számítógéppel, ez ugyanis teljesen kimaradt életéből. Rengeteg csoportos foglalkozáson vesz részt, szabadidejében általában keresztrejtvényt fejt.

Dunai Árpád, 76 éves

Budapesten született, 1937-ben. Édesapja hivatásos katona volt, édesanyja vezette a háztartást, normális anyagi körülmények között éltek. Édesapja nem igazolt le a demokratikus hadsereghez, ezért a műszaki ismereteiből kellett megélni, a pénzügyminisztérium garázsának a vezetője volt, egészen addig, míg nem „b listázták”, tehát el nem kergették állásából. Csak annyi szerencséje volt, hogy ugyanennek a garázsnak autószerelő műhelye is volt, s mivel a katonáknak autószerelést is oktatott, mint műszaki tiszt, így elment gépkocsi szerelőnek, ott aztán békén hagyták. Katona családba születtek két testvérével, azért születtek Budapestre, mert apja fel volt vezényelve három hónapra. Az első négy évet Jászberényben töltötték, ott volt édesapja laktanyája, ezzel szemben volt bérelt lakásuk. Négy éves korában már tankokon ült, nagyon élvezte ezeket az éveket. Nagyszülei még parasztok voltak, nyarakat náluk töltötték. 47-ben jöttek újra Budapestre, szolgálati lakást kaptak. Vajda Péter úti általános iskolába járt. Együtt jártak a proletárok, a kispolgárok, a polgárok és a nagypolgárok is. Jó tanuló volt, szeretett tanulni, már ekkor a reáltantárgyak érdekelték. Ugyanitt folytatta a középiskolát, az iskola a világháború után, kis létszámú iskola volt, hét darab osztály volt mindössze. Kezdetben csak fiúk jártak, később néhány lány járt, aztán teljesen vegyes lett a nemek eloszlása. Szerette a tanárokat, kiváló tanárai voltak, emlékszik, hogy egyik tanárát 56 után elvitték pedagógiai főiskolára matematika tanszék igazgatásra. Gimnáziumi képzést kaptak, s a harminchatos létszámból, harmincnégyen szereztek főiskolai, egyetemi diplomát. Orosz nyelvet tanult, négyesre érettségizett belőle. Angolul tanult gimnáziumban, s még két évet egyetemen is, de angolul nem sikerült jól megtanulnia. Ezen kívül még két évet németül is tanult, amit elmondása szerint jól elsajátított. Gimnázium után két évet kihagyott egyetem előtt, ekkor fizikai munkát végzett, mert édesapja azt vallotta, hogy egy férfinak fizikai munkát is kell végeznie. Emellett szülei mindig is támogatták a tanulásban, anyagi helyzetük is megengedte, s mivel sikeres volt a tanulásban, akarata és kitartása is megvolt hozzá. Négy éves korában, Jászberényben megismerkedett a hat éves szomszéd kislánnyal, aki gyufákból épített házakat. Teljesen elbűvölte ez a tevékenység, s akkor négy évesen már tudta, hogy ő is házakat szeretne építeni. Abban nem volt biztos, hogy pontosan milyen területen szeretne elhelyezkedni. Már gimnáziumi évei alatt minden nyáron dolgozott, különböző nyári munkákat végzett. Első munkahelyére 15 éves korában került, a 13. kerületi IKV épület felújításán dolgozott, maltert hordott, téglát pakolt, meszet kevert. Főnöke hamar észrevette, hogy akár irodai munkára is alkalmas lehet, de édesapja kérésére nem kerülhetett oda. Második munkahelye ’56 nyarán az Ikarus építkezésén volt, ugyanezt csinálta, mint előtte (téglahordás, malterozás). Itt dolgozott egyetemig, s itt történt vele az az eset, hogy nézett egy épületet, amit építettek, s szólt a művezetőnek, hogy szerinte az egyik oszlop le fog dőlni, mert görbe és túl rövid szerinte. A művezető kinevette, de azért megemlítette az építésvezetőnek, aki a biztonság kedvéért ellenőrizte az építésterveket. Kiderült, hogy rosszul van megtervezve, tehát Árpádnak igaza volt. Az építésvezető szólt édesapjának, hogy fiának rendkívüli tehetsége van az építészethez, s mivel Árpád kiskorától kezdve ezen a területen szeretett volna elhelyezkedni, elkezdte a Budapesti Műszaki Egyetemet. Az egyetemi évek alatt csak nyári munkái voltak, például a Vágóhídon és az építéstanszéken, itt már szellemi munkákat is kapott. Közvetlenül az egyetem után sikerült elhelyezkednie gyakornokként az Iparterv csoportnál, ahol a mai napig is dolgozik. Az első években, gyakornokként nem volt igazán sikeres, nehezen indult el karrierje. Másfél év után azonban váratlanul szerkesztővé léptették elő, ezután nem sokkal tervezővé, s szinte rögtön ezután vezető tervezővé. Ekkor már rendkívül keresett mérnök volt, rengeteg maszek munkája volt rendes munkahelye mellett. Egyfolytában képezte magát, elvégezte először a vasbeton és acélépítési szakmérnök tanfolyamot, később az építésügyi szakértő, műszaki ellenőr és igazságügyi szakmérnök tanfolyamokat is. Szakmájában nagyon kevesen rendelkeznek ennyiféle képesítéssel, munkájában mindent elért. Külföldi munkalehetőségei is lettek volna több ízben, de megfelelő szaknyelv ismeret hiányában mindegyiket elutasította. 1958-ban ismerkedett meg jelenlegi felségével, akivel mai napig boldog házasságban élnek, gyermekük azonban sosem született. A nyugdíjba vonulás semmilyen problémát nem okozott, mivel a mai napig vannak maszek megbízásai is és munkahelyének is dolgozik. Nagyon sajnálja, hogy a nyelvtanulásra nem fordított több időt, mert szívesen ment volna külföldre. A modern technikától teljesen elzárkózik, ezt nagy hiányosságának tekinti. Nem követte a technikai újításokat munkájával kapcsolatban, ezért mostanra tudása kissé elavult, így mindig párban, egy fiatalabb kollégájával dolgozik. Tervezi, hogy megtanul néhány újítást, hogy ne kelljen mindig segítséget kérnie. Abszolút sikeresnek tekinti életét karrier szempontjából, mindent elért, amit el szeretett volna. Hatalmas kudarcnak éli meg viszont, hogy gyermekük sosem született, de örül, hogy nagyobb betegségek és kórházi kezelések nélkül élvezheti a munkával tarkított nyugdíjas éveiket feleségével.