Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szabó Angéla: Egy budapesti átmeneti gondozóház bemutatása

2011.05.05

 

 

 

Egy budapesti átmeneti gondozóház működésének bemutatása

 

-          a dolgozókkal, lakókkal történő interjúk, beszélgetések,

 

 illetve saját megfigyelések alapján -

 

 

 

 

 

Az intézmény

 

 

 

A budapesti … gondozóház egy bentlakásos magánintézmény, olyan idős emberek átmeneti gondozására, akik kórházi ellátásra nem szorulnak, de ugyanakkor tartós egészségügyi felügyeletre van szükségük, ill. állapotuk nem alkalmas az önálló életvitelre. Az otthon átmeneti gondozó intézmény, ezért hivatalosan két évig tartózkodhatnak ott a lakók, ezt követően ki kell költözniük. Az épület több mint 20 éve épült, egy részében munkásszállás, egy részében diákszálló, egy részében pedig idősgondozó intézmény működik, mindezek különálló intézményekként.

 

Összesen 159 lakó befogadására alkalmas, 3 ágyas szobákkal, folyosónként közös fürdőszobákkal. Az otthon négy emeletből áll, amelyeken igyekeznek a gondozottakat mentális állapotuknak megfelelően elhelyezni: a 4. emeleten laknak a szellemileg leginkább friss idősek, a 3. emeleten már vegyesen vannak elhelyezve különböző mentális és fizikai állapotban lévő lakók, a 2. emeleten főként pszichiátriai jellegű problémákkal küzdő idősek, az 1. emeleten pedig a fekvőbetegeket gondozzák. Egy emeleten 40-42 fő lakik, akikre kb. 7 gondozó jut egy-egy műszakban.

 

Az intézményben 24 órán át rendelkezésre áll főorvos, minden héten egyszer (ill. szükség esetén többször) pszichiáter, heti két-két nap pedig kardiológus, belgyógyász, illetve mentálhigiénés szakember dolgozik az otthonban. Saját fodrásza, manikűröse, pedikűröse van a gondozóháznak, ill. orvosi előírástól függően gyógymasszőr is jár ide. Az épület kisebb udvarának kizárólagos használati joga is az otthont illeti meg.

 

 

 

 

 

Bekerülés

 

 

 

Az otthonba való bekerüléskor felmérik a beteg korábbi környezetét, mentális állapotát, szociális szituációját, önellátó képességét. Felkészítik a beköltözésre, vázolják számára az itt folyó életet, környezetet, ellátást, megismertetik a leendő szobatársaival, illetve ismertetik számára és hozzátartozói számára az emberi és betegi jogokat és a házirendet. A leendő lakótársakat is felkészítik a találkozásra; majd megfigyelik, hogy milyen közöttük a szimpátia, segítik az új lakó beilleszkedését. A lakókat igyekeznek úgy elhelyezni, hogy egy szobában nagyjából azonos mentális állapotúak éljenek, tudjanak egymással kommunikálni, egymásra jó hatással tudjanak lenni.

 

A beköltözéskor minden egyes lakó számára kidolgoznak egy egyéni gondozási tervet, melyet a későbbiekben is folyamatosan vezetnek, dokumentálnak, szükség esetén módosítanak. Minden esetben felvesznek egy anamnézist, és a hozzátartozókkal is egy tájékoztató-tájékozódó beszélgetést folytatnak. A gondozó elmondta, hogy ilyenkor a betegek és a hozzátartozók gyakran nem mondanak el mindent, a tényleges állapot, ill. bizonyos szokások gyakran csak a bentlakás során derülnek ki.

 

Az is változó, hogy ki mennyi időt tölt az otthonban. Előfordulnak olyan pozitív példák, hogy valaki néhány hónap, vagy 1-2 év után felépül, újra önellátóvá válik és hazamegy; van akinek a hivatalos 2 év után másik intézményt keresnek; és van, aki ennél jóval tovább marad.

 

 

 

 

 

Foglalkozások

 

 

 

A mentálhigiénések terv szerint foglalkoztatják a lakókat, a személyre szabott gondozási tervnek megfelelően, kiscsoportos, nagycsoportos, vagy egyéni foglalkozások során. A bekerüléskor feltérképezik, hogy ki mivel foglalkozik szívesen (pl. kézművesség, varrás, zenehallgatás stb.), és igyekeznek ennek megfelelően tervezni a foglalkozásokat. A lakók mentális állapotát a pszichiáterek félévente felülvizsgálják, és a mentálhigiénikusok a gondozási lapon ezt véleményezik, beszámolókat, jelentéseket készítenek.

 

A következő foglalkozástípusokkal igyekeznek az idősek szellemi és fizikai egészségét megőrizni, fejleszteni, valamint a lakókat aktivizálni:

 

- torna, mozgásterápia

 

- terápiás jellegű zenehallgatás, filmnézés

 

- a kézügyességet fejlesztő foglalkozások

 

- séta, levegőzés, időnként csoportos kirándulás

 

- közösségi és egyéni ünnepek megtartása, alkalmi programok (pl. lángossütés, ének,

 

tánc, szavalás)

 

- ágy melletti beszélgetések

 

- problémamegoldó, konfliktuskezelő beszélgetések

 

A gondozó és a mentálhigiénés szakember is elmondta, hogy bár gyakran a hozzátartozók is kérik, hogy minél többet foglalkoztassák az időseket, a lakók a bekerülést követően gyakran elkényelmesednek, látva, hogy gondozzák, kiszolgálják őket. Emiatt kevésbé érzik szükségét az önellátásra való próbálkozásnak, az aktivitás megőrzésének. Mindez gyakran negatívan befolyásolja mentális és fizikai állapotukat egyaránt. Ezért a gondozók, szakemberek számára az egyik legnagyobb kihívás az, hogy megfigyeljék, megérezzék egyénenként minden egyes lakónál, hogy kinek milyen mértékű gondoskodás a legideálisabb, amely segíti, de ugyanakkor nem hagyja ellustulni, teljes passzivitásba vonulni, elkényelmesedni a gondozottakat. Kihívást jelent az is, hogy le tudják kötni a figyelmüket, ez ugyanis rendszerint csak nagyon rövid időre sikerül.

 

Kérdésemre, hogy melyek azok az aktivitási formák, amikkel jelenleg nem foglalkoznak az otthonban, de a jövőben érdemes lenne, a gondozók a kertművelést, a hírekben elhangzottak megbeszélését, több verselést, felolvasást említették.

 

 

 

 

 

A lakók

 

 

 

A demens, mentálisan retardált, hipochonder és más, változatos pszichiátriai jellegű betegségekkel küzdő lakók nagy számban vannak jelen az otthonban, emellett sokan mozgáskorlátozottak, tolószékhez vagy ágyhoz kötöttek. Nagyon változatos szellemi és fizikai állapotban vannak az egyes lakók, de olyanok is akadnak, akiknek testi-lelki állapota viszonylag egészségesnek mondható, de nem szeretnének egyedül élni otthonukban.

 

A gondozó elmondta, hogy a lakók gyakran említenek számos olyan szervi problémát, amelyekről a kivizsgálások során kiderül, hogy nincsen belgyógyászati alapja. Ilyenkor gyakran arról van szó, hogy a második gyerekkorukat élő idősek csupán így igyekszenek elérni, hogy többet foglalkozzanak velük, kielégítsék nagy szeretetigényüket. Sok esetben sikerül is megnyugtatni őket hosszabb beszélgetésekkel, ún. “pszichés vezetéssel.”

 

A fenti példa is jól mutatja, hogy nagyon szoros kölcsönhatás figyelhető meg idős korban a szellemi-lelki és a fizikai állapot között. Rendkívül erősen befolyásolja az egészségi állapotot a lakók motiváltsága vagy motiválatlansága: akik maguktól, saját döntésük alapján költöztek az otthonba (kb. 50%), sokkal könnyebben mobilizálhatóak, fejleszthetőek; a lelki és fizikai gyógyulásra, önmaguk karbantartására sokkal inkább fogékonyak. Különösen nehéz azokkal, akik “kegyes hazugsággal” kerülnek az otthonba, úgy tudják hozzátartozóiktól, hogy csak néhány napot vagy hetet kell benn tölteniük, és idő közben jönnek csak rá, hogy valójában hosszabb időre hagyták ott őket. Szintén erősen befolyásolja az idősek állapotát az, hogy milyen gyakran látogatják őket hozzátartozóik. Akikhez rendszeresen járnak, azok jóval stabilabb lelkiállapotban vannak; azonban számos lakó van, akit csupán félévente, vagy még ritkábban látogatnak. Ők egyértelműen sokkal hajlamosabbak a depresszióra, és gyakrabban jelentkeznek náluk (vélt vagy valós) szervi megbetegedések.

 

A jó lelki és szellemi állapot megőrzésében kulcsfontossága van annak is, hogy ki kivel lakik egy szobában, hogy a gondozottak találnak-e számukra szimpatikus lakótársat, akivel jól kijönnek, nem zavarják egymást, akivel tudnak beszélgetni. Többször is volt példa arra, hogy rossz állapotban lévő, nagyon beteg vagy depressziós szobatárs melett egyre rosszabbul lett a gondozott; míg megfelelő, szimpatikus lakótárssal egyre jobban érezte magát. 

 

 

 

 

 

Az otthon - a lakók szemével

 

 

 

Két egy szobában élő hölgy lakót kérdeztem az otthonban való életről, az aktív korban, munkával töltött évekről és az aktivitás megőrzéséről. Mindketten tizenéves korukban kezdtek munkát vállani, kezdetben csak a nyári szünetekben, majd a középiskola elvégzése után betanított munkásként teljes állásban. Egyikük gyártósor melletti betanított munkás volt, másikuk bolti kisegítő. Majd folyamatosan továbbképezve magukat egyre felelelősségteljesebb munkakörökben dolgoztak, és idővel a fizikait felváltotta a szellemi munka. Egyikük könyvelő, másikuk különböző gyárakban anyagbeszerző lett. A valaha anyagbeszerzőként dolgozó hölgy nagyon lelkesen beszélt erről a munkakörről, és bár 20 éve leszázalékolták, részletekbe menően tudott mesélni szakmai ismeretekről, feladatokról, működési mechanizmusokról. Bár fizikailag gyengének, fáradtnak tűnt a nehézkes beszédű, 70 éves özvegyasszony, szellemi frisseségét meg tudta őrizni. Aktuális eseményekről is naprakészen tudott beszélni, és szobatársa elmondta róla, hogy sosem panaszkodik, mindig jókedélyű. Arra a kérdésre, hogy miért százalékolták le 50 éves korában, azt felelte, hogy lánya születése után (44 éves kora után) gyenge fizikai állapota és a kevés munka miatt nem ment vissza dolgozni, és valamiért “begolyózott”. Ekkor elment egy kórházba munkaterápiára, ahol 15 évig dolgozott. Papírokat ragasztottak, nyomdából elhozott reklámokat fűztek össze és hasonló kézügyességet igénylő feladatokat végeztek itt. Kevés pénzt kapott érte, de elfoglalta magát. Férje halála után került gondozóházba, nem akart egyedül maradni. Ez a második idősek otthona, amelyben él, 3 hónapja lakik itt.

 

 

 

A másik hölgy, aki korábban adminisztratív munkakörökben volt foglalkoztatott, most 65 éves, és az otthonban ma is dolgozik: könyvelő gyerekének segít folyamatosan, dokumentumokat tölt ki. Sok munkája van, ez nagyon lefoglalja, valamennyi pénzt is kap érte a lányától. A jogszabályokat és azok változásait lánya követi a közlönyökben, de a papírokat önállóan tölti ki. Ő 5 éve él az otthonban, maga döntött úgy, hogy beköltözik, mert férje halála után ő sem akart otthon maradni, fél a házban egyedül. A házat most kiadják, ebből és a nyugdíjból fizeti a gondozóházat, a fennmaradó pénzből pedig az unokáinak, gyerekeinek szokott ajándékokat vásárolni. Elmondta, hogy bár ő magától döntött úgy, hogy itt akar élni és a rokonok is gyakran látogatják, magányosnak érzi magát, emiatt sokat sír. Mióta 3 hónapja beköltözött hozzá a szobatársa, kicsit megnyugodott, mert ő mindig vidám és sokat beszélgetnek, együtt járnak boltba, sétálgatnak stb. Van egy férfi barátja az otthonban, egy emelettel feljebb lakik. Vele megpróbálták az együttélést (egy szobába költöztek egy időre), de nem működött a dolog, mert szerinte ilyen idős korban már nehéz. “Rizikósnak” is tartja ezt a kapcsolatot, mert a férfi erős dohányos és érszűkülete van, bármikor történhet vele valami, és a hölgyet az nagyon megviselné. Mindig nagyon megviseli, ha valamelyik lakó eltávozik. Ezért nem menne hozzá a férfihoz feleségül, de azért jól érzi magát vele.

 

 

 

Abban mindkét hölgy egyetértett, hogy “élni kell”, azaz társasjátékozni, kártyázni, boltba járni, újságot olvasni, beszélgetni. Úgy vélik, hogy kb. 60 éves koráig érzi jól magát az ember, és 90-nél tovább “nem szabad élni”, mert akkorra már “begolyózik az ember”. A szobatársak jobban érzik magukat társaságban, mint otthon egyedül, de sokszor nagyon nehezen viselik a rosszabb mentális állapotban lévő társaikkal való együttélést. Úgy gondolják, hogy ahhoz, hogy jól tudják tartani magukat, kell a család, hiszen értük élnek, ők a legfontosabbak. Kedvelik az otthonban zajló foglalkozásokat, nem bánnák, ha ezek nem csak hetente kétszer-háromszor, hanem minden nap lennének. Napközben rádiót hallgatnak, ezzel is lefoglalják magukat, és minden este megnézik a Híradót és néhány sorozatot. Az egyik hölgy mostanában azon töri a fejét, hogy jó lenne valamilyen módon összeköltözni a nővérével és az öccsével egy gondozóházba, de az öccse sajnos epilepsziás, ezért speciális gondozást igényel.

 

 

 

 

 

Saját reflexiók

 

 

 

Olyan otthont látogattam meg, ahol a gondozók lelkiismeretesen végzik munkájukat, minden egyes lakót személyre szabottan ápolnak; és annak ellenére, hogy átmeneti gondozó intézményről van szó, azzal az attitűddel állnak hozzá munkájukhoz, hogy a lakóknak itt kell leélni hátralévő életüket. Ezért igyekszenek segíteni aktivitásukat, folyamatosan próbálják mobilizálni őket. Közvetlen kapcsolatot ápolnak az idősekkel, beszélgetnek velük, pl. a nővérszobába is beegedik őket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gondozóházban együttesen kezelik és szinergiában tekintenek a mentális és a fizikai állapot fejlesztésére (ami az egészségügyben nem megszokott jelenség).

 

A korábbi fejezetekből látható, hogy a lakók által elmondottak sok esetben összecsengenek azzal, amit a munkatársak elmondtak a gondozás szempontjairól, a fizikai, szellemi és lelki állapotot leginkább befolyásoló tényezőkről. Nagyon sokat jelent például idős interjúalanyaim számára az, hogy látogatja őket a család; valóban érezhető volt beszélgetésünk során, hogy gyerekeik boldogulásának és unokáik növekedésének figyelemmel kísérése az életük legfontosabb tevékenysége. Bár hiányzik a lakóknak megszokott környezetük, a leginkább káros tényező a mentális egészségre nem az otthontól való távollét, hanem az egyedüllét lenne, és a társaság sokat segít a frissesség és az érzelmi stabilitás megőrzésében.

 

 

 

 

 

 

 

Látogatásaim:

 

2011. március 24. – interjú az irodavezetővel

 

2011. április 7. – interjú az egyik gondozóval

 

2011. április 22. – beszélgetés a mentálhigiénés szakemberrel

 

2011. május 2. – beszélgetés két lakóval

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.