Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Veress Ildikó:Reflexió Michael Haneke „Szerelem” (Amour/Love)

2013.04.24

 Nehéz egy oldalban összefoglalni mindazt a gondolatot és érzelmet, melyet e film megnézése keltett ismerőseimben és bennem. Úgy gondolom, ezernyi rétegének és gondolatébresztő mozzanatának köszönhetően szinte kimeríthetetlen témát jelent nem csak nekünk andragógusoknak, hanem más számára is, hiszen két, ambivalensen összekapcsolódó témája globális érvényű: a szerelem és az időskor, halál problematikája. Kultúránként, világnézetenként, korosztályonként, személyenként, nemenként máshogy értelmezett és értelmezhető, mindenkihez és mindenkiről szól. Pontosan hitelessége és személyessége miatt oly szívbe markoló, mert a leplezetlen szenvedést és halált filmezi le. Egyetlen reménybeli kapaszkodónk az Anne és Georges közötti legyőzhetetlen érzelem, mely erősebb az elmúlásnál is.

Képkockái mögött felsejlik az európai és keleti halálfelfogás különbsége, a jelen gazdasági helyzet életvezetésre gyakorolt hatásai, az eutanázia kérdésköre, a férfi-női szerepek értékelése, a gyermekeknek szüleikkel kapcsolatos, Alaptörvényben leírt kötelezettségének értelmezése és olyan etikai kérdések, melyek radikálisan megosztották a véleményeket. Olyan komoly kérdésekről van itt szó, mint szerettünk akarata ellen való cselekvés vagy annak kérdése, hogy gyilkosság-e elvenni félholt, szenvedő társunk életét, esetleg pont az számít bűnnek, ha tehetetlenül végignézzük szenvedéseit?

Véleményem szerint senki nem róhat társára akkora terhet, melyet Anne rakott Georges vállára. Nem Anne ápolása volt teher, hanem az ígéret, miszerint Georges nem küldi őt többé kórházba, és amely hatalmas felelősséggel járt együtt. Mégsem tudom elítélni Anne-t. A betegség és demencia meteorként való berobbanásának átélése emberpróbáló lelki erőt igényel. Annak megélése, hogy az aktív időskor szinte egyik napról a másikra tolószékké, kenőcsökké és pelenkák sorává foszlik, intenzív riadalmat, szégyenérzetet és tehetetlenség iránti dühöt szül. Van olyan ismerősöm, aki nem ilyen elnéző Anne-nal szemben, hanem egyoldalúan elítéli őt felelőtlen kérése miatt.

            Georges gyilkolt? A határozott válasz igen, hiszen megfojtotta feleségét. Elítélem-e? Néhányakkal ellentétben nem tudom megtenni, hiszen akármennyire ambivalens is, pont azzal mentette meg Anne-t a haláltusától, hogy megölte őt. Hirtelen elhatározás volt ez, mely pontot tett egy végeláthatatlan folyamat, a fájdalmak hömpölygő rengetegének, kegyetlen haláltangójuknak végére. A tett után azonban nincs visszaút. A tudat, hogy haldokló kedvesünkkel végeztünk, még egy ifjú elméjét is lebomlasztaná. Az igaz szerelem kiútja: szabadon engedni kedvesünk lelkét, levetni saját földi gúnyánkat és követni őt az örökkévalóságba, hiszen egyik lélek sem élhet a másik nélkül, mert a hosszú évtizedek alatt oly mélyen egymásba forrtak, hogy nem választhatja őket szét többé semmi.

Annyi mindent lehetne írni még, de a sorok végesek. Személy szerint alapműnek tartom ezt a filmet, melynek emléke az idővel nem halványodik, hanem inkább erősödik, beépül sejtjeinkbe. Mondanivalójától, igazságától nem tudok szabadulni többé. Képei felejthetetlenek, az arcok, szemek, mozdulatok látványa örökre szívembe égett.

Sosem felejtem el Anne mosolyát, ahogy meleg tekintettel néz Georges-ra és Georges-t, ahogyan lesegíti Anne kabátját, szemében az őszre hajló, de még mindig élő igaz szerelem. Azóta valahol minden idős házaspárban Anne-t és Georges-t látom. Eddig észre sem vettem az idős házaspárokat. Most rájuk nézek, szívembe melegség árad és azt kívánom, úgy gondoskodjanak egymásról, ahogyan Georges gondoskodott Anne-ról utolsó lélegzetéig.

                                                                                                    / Veress Ildikó/

 

amour-movie-poster.jpg