Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életútinterjú két 75 év fölötti személlyel, külön részletezve a tanulási motivációkat és lehetőségeket

2013.06.25

 Pali bácsi, 77 éves, újpesti lakos

 

uj-kep--8-.png

A találkozás körülményeinek rövid bemutatása

Pali bácsihoz kolléganőmön keresztül jutottam el, az ő nagyapja. Egy újpesti panellakásba kaptam meghívást, ahol 2,5 órán keresztül beszélgettünk kettesben, mert a felesége éppen kórházban volt. Pali bácsi az elején kicsit tartózkodó volt, majd egészen megnyílt és magától, hosszabban beszélt az életéről, már nem ragaszkodtunk a kérdésekhez, csak beszélgettünk. Hagy mutassam be az életét.

Pali bácsi 1935-ben született, Marosvásárhelyt, amit ma Tirgu Muresnek hívnak. Megemlítette, hogy mennyire rosszul esett neki, amikor új személyi igazolványt csináltatott és már románul írták bele a szülővárosát. Édesanyjának kereskedelmi érettségije volt, édesapja pedig a Királyi József Egyetemen (ma BME) végzett cukorgyári energetikusként (gépészmérnökön belül). Pali bácsinak 2 testvére van, ő a legidősebb. Édesapja csak 1938-ban kapott munkát, Botfalun, így odaköltözött a család. Pali bácsi itt román óvodába járt. A bécsi döntés következtében családi összeköttetés révén a Magyar Királyság befogadta őket. 1942-ben már rokonoknál laktak Zánkán, majd Selypre költöztek, ahol édesapja állást kapott. Pali bácsi itt járta ki az első elemi osztályt és a második felét.

1944-ben édesapját 42 évesen behívták katonának és az édesanyjuk a 3 gyerekkel ment utána nyugat felé. Aztán szembetalálkoztak az oroszokkal, így 1945 márciusában elindultak visszafelé, Pulznitzből (Dresda mellett), gyalog, 2 húzóskocsival. A csehországi hegyekben bevagonírozták őket és mivel a mozdonyokat mindig elvitték, nagyon lassan haladtak. Jó pénzért a vasutasok néha leengedtek egy kis meleg vizet a gőzmozdonyból, abban tudtak mosakodni. Május 1-jén az Elba-parthoz értek, a hátukban voltak az oroszok. Köztudott volt, hogy éjfélkor robbantják a hidat, hát átkeltek az Elba fölött, majd pár óra múlva szembetalálkoztak az oroszokkal, akik viszont elrohantak mellettük. Több héten át ismét gyalog jöttek a cseh hegyeken át. Koszosak voltak és tetvesek. Aztán újra bevagonírozták őket. Ha valaki meghalt, csak kidobták a vagonból és otthagyták. – Az volt a második halott az életemben, akit láttam. – mesélte megrendületen Pali bácsi.

1945. augusztus 19-én megérkeztek Budapestre, a Nyugati pályaudvarra, ahol egy mozdony eltaposta az egyik húzós kocsijukat. Nagyon takarékosak voltak: „Még ’45 őszén is volt abból a cukorból, amit vittünk, pedig anyám cukrot cserélt kenyérre.” Mivel a birodalmi márkát akkor nagyon jól váltották, volt pénzük. A Krisztina körútra költöztek négyen egy üres szobába, rokonok mellé. Itt Pesten egy év alatt elvégezte a 3. és 4. elemi osztályt. ’46-ban édesapjuk hazakerült az amerikai hadifogságból.

’47 szeptemberében és októberében a Werbőczy gimnáziumba járt, ahol latint tanult, majd édesapja munkát kapott Szerencsen a cukorgyárban, így oda költöztek. A helyi iskolában kijárta az 1. és 2. gimnáziumot. Német helyett viszont a ’48-49-es tanévtől oroszt kellett tanulni. Pali mécsi annyira nem szerette az oroszt, hogy kevéssé szeretett orosztanárnője nevére is emlékszik a mai napig. A mai értelemben vett gimnáziumi tanulmányait Miskolcon kezdte (Szerencstől kb. 40 kilométerre), majd miután apját ’50-ben felhelyezték Pestre, újra iskolát váltott. 1954-ben érettségizett az Apáczai Csere János Gimnáziumban.

Nagyon előrelátó volt, mivel 17 éves korától mozigépész-tanonc volt, ami nagyon érdekelte és szerette. Mindezt tette azért, hogy a katonaságban minél többet tudjon „lógni”. Közben pedig a Honvéd kajakszakosztályában kajakozott évekig, amit szintén nagyon szeretett. 1954 novemberétől dolgozott a Vízügynél, majd ’55 novemberétől ’58 februárjáig katonáskodott. Mozigépészként rengeteget utazott, sok előnyhöz jutott azáltal, hogy ő hozta a filmeket, majd volt zenész és egészségügyes is. Végül a határőrségtől szerelt le. 1956-ban függelemsértés miatt (hazavitte fegyverét, amit megtaláltak) 2 hét vizsgálati fogságba helyezték, majd 3 hónapig volt katonai fogdában. A leszerelést követően a vízügynél dolgozott ismét, ami mellett megszerzett egy vízügyi technikusi oklevelet (amivel érettségi is járt). Viccesen mondta, hogy neki 2 érettségije is van.

1967-től a Mezőbernél (Mezőgazdasági Beruházási Vállalat) dolgozott. Ezalatt (60-71) éjszakánként pesti bárokban dobolt, alkalmi munkaként pedig volt kugliállító a Margitszigeten és hangtechnikus a Pataki Művelődési Központban. Elmondása szerint világ életében nagyon szerette a zenét, a mai napig sok zenét hallgat.

1961 novemberében vette feleségül Mártát, majd sorban jöttek a gyerekek: ’64 Andrea, ’66 Palkó és ’72 Luca. 1970-79 között újra a vízügyhöz került, mint folyammérő hajóskapitány (Auróra IV felmérőhajó). ’79-től irodába helyezték, amit nagyon nem szeretett. Mindig szeretett a Dunán lenni, kapitányként, hétfőtől péntekig együtt a legénységgel. Aztán hétvégén haza a családhoz. Mindig szabadnak érezte magát ha a hajón volt, bár mindig azt csinálta, amivel éppen pénzt lehetett keresni. ’81-től a Kőolajvezeték Építő vállalatnál dolgozott, innen a Csővezeték Kisszövetkezethez ment. Ekkor rengeteg földmérést végeztek az ország különböző pontjain. Nagyon büszkén emlegette, hogy ő tervezte a palotási víztározót és Pécel mellett a Rákos patak vonalát a vonat alatt.

Fafeldolgozó, fakitermelő cégnél is dolgozott, míg  „- a góré kidobott”. 1989-től nyugdíjig hajóvezető volt a vízügynél. „Nyugdíjba kergettek.”  Az utolsó években Nagymarosnál volt forgalomirányító, ahol oroszul és németül is kellett beszélnie. 1995-ben ment nyugdíjba, majd a Hajózási Információs Rádiószolgálatnál németül irányította a hajóforgalmat a Dunán. 1997 óta pedig éli a nyugdíjasok életét egy újpesti panellakásban, feleségével. Összesen 10 unokája van, akikkel igyekszik sűrűn tartani a kapcsolatot. Nagyon büszke rá, hogy az egyiket ő maga korrepetálja németből, mert így fontosnak érzi magát a családban.

Tanulási motivációk és lehetőségek

Pali bácsi életében sokszor történt olyan iskolaváltás, amely nem az ő döntésén, vagy érdeklődésén alapult, hanem az élet befolyásolta. A román nyelvet egészen elfelejtette, de a Németországban gyerekként elsajátított alapszókincsből és ösztönös ráérzéséből a német nyelvtanra tökéletesen „megél” a mai napig. Mire megszerezte az érettségit annyi már számára is bizonyos volt, hogy a műszaki irányhoz húz a szíve. A szerencsi cukorgyárba szinte egyenes bejárása volt, sok apró emléket idézett fel nekem. Mérnök édesapjától sokat tanult és egész életében amolyan barkácsolós típus volt. A műszaki szenvedély ifjonti korában felerősödött, amikor ismerős révén megismerkedett a mozigépek használatával és javításával. Innentől éveken keresztül ez a szenvedélye alakította az életét. A katonaság befejeztével a vízügyi technikusi oklevél megszerzése egyértelműen a korábbi munkahely megtartásának feltétele volt és mindenképpen pozitívan befolyásolta további munkáját, hiszen nagyon büszke az általa tervezett vízügyi objektumokra. Életében sok váltás követte egymást, láthatjuk, hogy alapvetően műszaki vonalon rengeteg transzformatív tanulási formával találkozunk az életpályáján. Alapvetően a pénzkereseti lehetőséget változása késztette Pali bácsit a váltásra és az új ismeretek elsajátítására, egyedül a mozigépészkedés volt olyan terület, amit kifejezett érdeklődése miatt választott. Mindig tudott alkalmazkodni az adott szituációhoz és elvárásokhoz. Nyugdíjas éveiben is folyamatosan hódol másik szenvedélyének, az olvasásnak. Ezen nem is csodálkozom, hiszen nem tűnt túl kommunikatív embernek, de sugárzik belőle az alapvetően gazdag tudás és tájékozottság a világról. Az utolsó aktívan töltött években munkaeszközként használta a számítógépet, aminek kezelését alapszinten sajátította el, otthon nem dolgozik vele. Unokái tanították meg neki a mobiltelefon használatát és azt, hogy hogyan állítsa be az új nagyképernyős televíziót. Sajnálja, hogy már nem minden géphez tud hozzányúlni, mert ezek a mai masinák már nem olyanok, amiket az ember könnyedén megszerel, ha elromlanak.

További kilátásként az ifjabb unokák tanítgatását említette, mert szeretne hasonlítani az édesapjához, aki 92 éves korában még meghívott előadó volt a műszaki egyetemen.

 

Julika néni, szintén 77 éves, hajdúszoboszlói lakos

uj-kep--7-.png 

A találkozás körülményeinek rövid bemutatása

Julika néni a legjobb barátom nagymamája, akivel hajdúszoboszlói lakásán találkoztam és beszélgettem. Alanyom végig nagyon nyitott volt, kedves és mosolygós. Nehezen tudtam közel tartani a beszélgetést a vezérfonalhoz, de nagyon tanulságos és szép életutat ismerhettem meg homályosabb és jobban kifejtett részekkel tarkítva. Meglepő volt az a pozitív kisugárzás, ami ebből az idős hölgyből áradt. 

Julika néni 1935-ben született Hajdúnánáson, a család második gyermekeként. Összesen négyen voltak testvérek, mind lány. Az általános iskolát és a gimnáziumot egészen a harmadik osztályig szintén Hajdúnánson végezte, amikor édesapjuk váratlan halálának következtében neki és a nővérének  ott kellett hagynia az iskolát és munkát kellett keresniük, hogy a családot fenn tudják tartani az édesanyjuk eladói fizetése mellett. Így kezdett el Julika 17 évesen dolgozni a pékségben, ahol először raktáros lett, aztán átkerült az irodai részlegbe a főkönyvelő mellé, mert nagyon értelmes kislánynak tartották és szorgosan, becsülettel dolgozott. 2 év elteltével a helyi TSZ-ben segédalkalmazott lett a könyvelő mellett. Alapvetően szeretett a számokkal dolgozni, „mert azok könnyen átláthatóak és olyan szép, rendezettek.” Mindenképpen be akarta fejezni gimnáziumi tanulmányait, de nem indítottak esti tagozatot, így nagyon megörült, amikor üresedés volt a gimnáziumban a gazdasági gondnoki állásban. Jó referenciát kapott előző főnökétől, így felvették dolgozni oda, ahol azelőtt tanult. Így már közelebb érezte magát az érettségi megszerzésének lehetőségéhez, amihez –nagy szerencséjére- nagyban hozzásegítette a vezetés és a tanári kar. Későbbi férje magyar irodalmat és történelmet oktatott neki, majd sikerült befejeznie a 4. évet is és leérettségizett. Ezután nem sokkal meg is tartották az esküvőt. Férjét 1956-ban áthelyezték Nyíradonyba az általános iskolába tanítónak, így ő ment vele és mivel pont üresedés volt az iskolában, felvették gazdasági előadónak.  Nem sokáig dolgozott ott, mert nem tudta összahangolni a folyamatos háztartási és házkörnyéki munkát a napi 8 órás iskolai gazdasági munkával, így amikor első gyermeküket várta, felmondott a munkahelyén és háztartásbeli lett. ’57-ben megszületett Miklós, majd ’59-ben Sanyi. 1960-ban ismerős révén férjének felajánlották a hajdúszoboszlói művelődési ház igazgatói posztját, melyet elfogadván az egész család együtt költözött. Újra volt olyan szerencséje, hogy férje munkahelyén neki is találtak állást, így újra munkába állt a művelődési ház könyvtárában. Az érettségije elég volt a munkakör betöltésére, de nemsokára a megyében alapfokú könyvtárosi képzést szerveztek, amin Julika is részt vett. Nagy segítség volt a számára, hogy egy fiatal lány vitte a gyerekeket az óvodába, iskolába és még a vacsorát is megfőzte, így nem okozott neki gondot a munka és a háztartás feladatainak együttes ellátása. 1997-ig, első szívműtétéig dolgozott a könyvtár olvasószolgálatán. Külön kiemelte, hogy a mai napig rengeteg ismerőssel találkozik, akikkel a kapcsolat 30-40 évre nyúlik vissza és hogy gyakran olvas az újságban, vagy hall a rádióban olyan írót, vagy költőt, esetleg zenészt emlegetni, akit ő személyesen is ismer.

 Tanulási motivációk és lehetőségek

Julika néni tanulási görbéje alapvetően a külső körülmények hatására alakult, egyedül az érettségi megszerzése volt fontos mozgatórugó számára. Minden helyzetben igyekezett maximális teljesítményt nyújtani, mindenhol törekedett a pontosságra és a rendezettségre. Feltűnően extroveltált típus lévén igazán szerette a könyvtárosi munkát, éltette az, hogy rengeteg emberrel építhetett kapcsolatot. Az alapvető szakmai feladatok ellátása rutinszerűen volt jelen életében, nem vágyott tovább képezni magát, mindennapjaiban az új ismertségek szerzése és az emberekkel való állandó kapcsolat jelentette a számára az értéket. Szervezőkészségének és jó kommunikációs készségének hála rengeteg összejövetel, felolvasás, hangverseny és egyéb kulturális program színesítette a hajdúszoboszlói értelmiségi közönség mindennapjait majdnem 40 éven át az ő jóvoltából.

Nyugdíjas éveiben alapvető életmódváltásra kényszerült, mert szívműtétje után tudatosan kell táplálkoznia és mozognia minden nap. Ezt mindennél fontosabbnak tartja és meglepően jól alkalmazkodott, mitöbbtermészetessé vált számára a mindennapi mozgás, ami 60 évig nem volt meghatározó az életében.