Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy második generációs amerikai család az anya szemén keresztül.

2013.06.25

 Az interjú eredetileg angol nyelven készült, virtuális környezetben. Amennyiben szükséges az eredeti beszélgetés logolt változata is rendelkezésre áll. Mivel az angol nem használ magázódást, az interjút tegeződve írtam le. A megkérdezett személy valódi neve helyett a virtuális térben használatos nevét használom.

Előkészületek: A virtuális térben találkoztam interjúm alanyával, aki egy online vásár megszervezésével foglalatoskodott. Az aktív tevékenységben megpróbáltam segíteni, ekkor kiderült számomra, hogy a hölgy 75 éves múlt. Mivel úgy gondoltam egy ilyen hölgynek, aki aktívan használja az IKT eszközöket igen érdekes múltja és kapcsolata lehet a tanulással felkértem arra, hogy adjon nekem interjút. Az interjúra szükség volt a megfelelő IKT eszközökre, mivel ennek megléte adott volt, könnyen el lehetett indítani az interjút. Az interjút végül igen szélesre és hosszúra sikeredet, férjével is beszéltem, felváltva válaszoltak a kérdésekre, ezért a két interjút, egybe raktam. Ennek az amerikai házastársnak nagyon tanulságos szomorú, de ugyanakkor érdekes történetet osztottak meg. 

Az interjú:

 Kérlek, mondj el magadról egy-két olyan dolgot, amit fontosnak tartasz. Mit csinálsz a való életben? Milyen karriert értél el az életben, és mik a jövőbeni terveid?

Félig-meddig nyugdíjas vagyok, miután 30 évig pszicho terapeutaként dolgoztam. Napjainkig találkozok néhány pácienssel, minden héten. E mellet life coach is vagyok - elsődlegesen írókkal foglalkozom, akiknek problémát okoz befejezni a tudományosabb jellegű könyvüket.

                Ez azért van, mert az első karrierem egyetemi tanár volt. Irodalmat és Nyelvtani fogalmazást tanítottam. Visszagondolva az elmúlt időkre, rengeteg karrierem volt. Jelenleg férjemmel - aki éppen most lett nyugdíjas és egy egyetem zenetörténész professzora - csinálunk egy közös üzletet, amit 2007-ben kezdtünk el. Ezt úgy hívják "Music for an Ageless Mind" (Zene a kortalan elmének). Zenét tanítunk holisztikusan és személyesen webináriumon keresztül. Ez a projekt leírja a jövőbeni terveimet.

                Egy éve használom a virtuális környezetet, a Second Life-t egy neurológussal együtt jöttem erre a helyre, akinek egy projektjében vettem részt. A Virtuális világok egy jó módja a tanításnak, így például az agy egészségesen tartásához is (itt egy ún. kifejezést használt: Brain Health)

 

Térjünk vissza a gyerekkorodhoz. Milyen családi háttérrel rendelkeztél? Volt a szüleidnek valamilyen elképzelése arról, mi lesz belőled, mit kell tanulnod? 

                Szüleim első generációs amerikaiak voltak, apám olasz, anyám szicíliai – teljesen különböző nyelv és kultúra. Mindketten főiskolai végzettséggel rendelkeztek – eléggé ritka volt ezzel a háttérrel abban az időben. Apám elektronikai műszerész volt, az egyetlen az ő családjában, aki magasabb végzettséggel rendelkezett, mint a család többi tagja. General Electric cégnek dolgozott – radar és nemzetvédelem. Anyám apja azt akarta, hogy a gyerekei iskolázottak legyenek, még a nők is, ami eléggé különleges volt abban az időben. Nyelvtanár lett belőle.

                Szüleim el akarták magukat fogadtatni a középosztály-beli amerikaiakkal. Nem volt könnyű ezt véghezvinni az olaszoknak abban az időben. Mindenek előtt el kellett fogadtatnunk magunkat a többséggel. – Nagy üzenet! – Azt is elvárták tőlünk, a nélkül, hogy mondták volna, hogy valamilyen terület szakértői leszünk.

 

Hogyan éltétek meg testvéreiddel ezt? Mi volt könnyű, mi volt a nehéz? 

Hamar megtanultam a játszmát – mialatt titokban csináltam, amit akartam. Öcsém fellázította húgomat, így engem már könnyebben elfogadtak.

Hogy jutottál el a jelenlegi végzettségedhez? Milyen módon sikerült elérned?

                Amint említetem az irodalom volt az első szerelmem – verseket írtam már nagyon korán, ez teljes természetességgel jött belőlem. Nagyon egyedi életet éltem – túl hosszú lenne elmesélni – Nyugat-Európában éltem 1954-1957 között a családommal. Az iskoláztatásomat megszakították. A főiskola után 1 évig a General Electricnek dolgoztam, de ki nem állhattam, ezért elmentem egyetemre irodalomra jelentkeztem. Majdnem megszereztem a doktorátusomat, de megházasodtam és követtem a férjemet. Az egyetemen tanultam részidőben, amíg a gyerekeim fiatalok voltak. Az 1977-es évek voltak nagyon nehezek – mint 2008. A férjem munkanélküli lett, így mindketten részmunkaidőben tudtunk csak dolgozni. Nagy nehézségek árán sikerült egy munkát találnom az egyetemen segítettem a hátrányos helyzetű tanulókat, hogy az iskolában maradjanak. Teljesen új volt számomra, viszont el kezdett érdekelni a pszichológia. Így visszatértem az iskolába és a 40-es éveimben megszereztem a mesterdiplomámat, szociális ellátásból. Nem került sok időbe, és teljes munkaidőben sikerült elhelyezkednem. A gyermekeim természetesen nem tudtak enni olyan kiadósan, de megtanulták kivasalni a saját ruhájukat!

                Ezek után személyes mentori segítségeket adtam, és az egyetemen részmunkaidőben dolgoztam tovább. 2004-ben mikor elhagytam az egyetemet elkezdtem egy tanfolyamot, hogy Life Coach lehessek, amit nagyon szeretek. Így jött létre a virtuális környezetben az agy fittségét megőrző terület is.

                Talán fontos megemlítenem azt is, hogy ez számomra azért is fontos volt, mert anyám elmebajos lett a 80 évesen, illetve a férjem lánytestvérének – 20 évvel idősebb mint mi – hasonló problémái voltak. Mi voltunk az ő gondoskodóik.

 

Sokszor megtört a tanulási pályád, de folyton visszatértél, milyen egyéb okok vezéreltek?

                Több pénzt akartam keresni. Saját magam főnökévé akartam válni. A lehető leggyorsabb úton akartam pszichológiai oktatást szerezni. Az első időkben, az irodalommal már PhD fokozatomon dolgoztam, amikor a férjem megjelent, de úgy vélem tevékenységalapú munkát preferálok inkább, mint elméletit. Ő könyveket ír, én segítek másoknak, hogy befejezzék a könyvüket.

 

Mivel mind a mai napig igen aktív életet élsz, mit tanulsz?

                Talán említenem kellett volna, hogy az elsődleges személyiségi jegyem a kíváncsiság. Ez egyenesen vezet engem a tanulás szeretetéhez. Mostanában főként az idegtudománnyal foglalkozom

 

Nehezebb, összevetve a régebbi tanulmányaiddal?

Igen, nehezebb. Sokkal technika-központú, de ez jó az agy egészségének. Próbálom azt élni, amit tanítok, amit pedig csinálok, azt nagyon szeretem, egyfajta játék számomra. Ennek ellenére egy introvertált egyén vagyok, sok idő egy-egy emberrel teljesen leszívja energiámat.

 

Tervezed, hogy visszatérsz még egyetemi tanulmányokhoz?

Jelenleg nem. Kacérkodtam a gondolattal, de nem volt időm komolyan végiggondolni. Rengeteg egyedi doktorátusi programok léteznek olyan személyeknek, mint én is vagyok.

Most, hogy ezt kérdezed, a jelenlegi érdeklődésem más irányokat vet. Sokkal kreatívabb, vissza a gyökerekhez, most hogy már nem kell igazán a pénz miatt dolgozni, de az élmény meglegyen.

 

A tanulásnak nem csak formális útja van, hanem megkülönböztetünk még non-formális és informális tanulási módokat is. Próbálj meg visszaemlékezni, milyen egyéb dolgot kellett még megtanulni életed során? (Itt tisztázni kellett a különbséget a non-formális és informális tanulás között)

A Gestalt terápiás kezelésről szerzett végzettségem, vagy a coach végzettségem ezek szerint formális. Rengetek tréningen vettem részt, amíg teljes munkaidős terapeuta voltam, rengeteg szupervízión vettem részt különböző emberek segítségével.

 

Olyan, amit az életedben használni kellett a munkán kívül?

                Természetesen. Minden, amit csinálok, használom magamon is. Így képeztek engem is. Tudnom kellett, hogyan viselkedek az adott szituációban, hogy tudjak vigyázni a többi emberre az adott szituációban.

 

Már említetted, de hány gyermeked van?

Két fiam, és nagymama is vagyok. 48 éve házasságban élek férjemmel.

 

Volt bármilyen elvárásod a gyermekeiddel szemben?

46 és 43 évesek, az idősebbiknek PhD végzettsége van és történelmet tanít egy magán egyetemen. A fiatalabb egy újságíró egy Egyetemi oktatási szaklapnál. Nem igazán akartam őket direkten irányítani. Azt akartam, hogy fedezzék fel a világot, hogy mi az, amit szeretnének csinálni. A férjem hasonlóan gondolta. Az ő anyja azt akarta, hogy egy elektroműszerész legyen, de egy igazi zenész tetőtől a talpáig.

                Lehetővé tettük nekik, hogy egyetemre járjanak, és akartak menni, mi pedig támogattuk őket. Saját maguk döntöttek arról, milyen végzettséggel rendelkezzenek. a fiatalabbik fiam 30 évesen tért vissza a tanuláshoz két gyerek mellett, hogy befejezze az MA végzettségét.

 

Mondhatom azt, hogy boldog és elégedett vagy az életeddel, büszke vagy a gyermekeidre? 

Igen, nagyon. Amit nem említettem még, hogy az egyik unokám autista. Büszke vagyok a szüleire, mert remek munkát végeztek vele. Büszke vagyok arra, ahogy a feleségük viselkednek a gyerekekkel, sokkal inkább, mint a munkájukra.

 

Említetted, hogy egy autista unokád van, hogyan élted ezt meg, hogy élte meg a család?

                Azon családok, akiknek autista gyerekük van, sokat segítenek egymásnak. Csatlakoztunk egy nagyszülőknek szóló csoporthoz és az autista egyesülethez. Megkérdeztük a fiunkat és feleségét, mit kell tennünk, mert ők jobban tudták. Ez csak akkor van, amikor nem tudja kontrollálni az adott problémát. Beszél és nagyon aranyos, igen jó humorérzéke van. Nagyon elmés, de gondja van az elvont fogalmakkal, de el fog tudni menni általános iskolába segítséggel, szóval ez nagyon jó.

A másik fiam gyermeke 6 hónappal idősebb és nagyon éles eszű, szóval néha nagy fájdalmas…

 

Annak ellenére, hogy rengeteget kellet átélni és megtapasztalnod, még mindig látom, hogy szereted az életed, az embereket, a tudományt, a tudást. Volt valaha, amikor fel akartad adni? Hogyan jutottál túl azon a ponton? 

                A legszomorúbb idő volt számomra mostanában, amikor az egyetlen lánytestvérem 4. státuszú tüdőrákkal diagnosztizálták. 18 hónapot élt még utána. Ez az időszak nagyon nehéz volt mindannyiunk számára. A 6 évvel fiatalabb öcsémnek és nekem kellett volna meghalni előbb! Nagyon mély tragédia volt ez számomra. Az ő férje és lánya rendben vannak már, ami könnyebbé teszi számomra is elviselni a helyzetet.

                Amikor anyámat ápoltuk elmebajával szintén nehéz volt számomra. A férjem rengetget segített nekem. Ahányszor csak mérges vagyok rá – van egy szicíliai temperamentumom! – mindig emlékszem, hogyan állt mellém. Ezek azok a dolgok, amikre sosem tudsz felkészülni és számítani, amikor először megházasodsz. Sok szerencse is kell hozzá.

 

Mivel olyan hosszú a házasságotok, biztos tanultatok egymástól rengeteget. Mi volt az?

Kockázatot vállaltunk. Ő és én teljesen különböző háttérrel rendelkeztünk. Alkalmazkodni kellett egymáshoz, de mindig is hasonló értékeket képviseltünk. A férjem Dél-Afrikában nőtt fel. egy Orosz-Lengyel-zsidó családban. Nagyon különleges volt, az, hogy mi megházasodtunk. Nyitottak voltunk arra, hogy egymástól tanuljunk. Mindketten tudjuk, hogyan kell megbocsájtani. Azt is elmondjuk, hogy a másiknak igaza van, még ha TUDJUK is, hogy nekünk van. Boldogok vagyunk, hogy a gyerekeink boldognak látszanak, boldog a házasságuk is. Eddig… Ki tudja, mit hoz a jövő?

 

Fel tudod magad készíteni mi vár a jövőben?

A filozófiám a következő: Az egyetlen felkészülés lehet mindenki számára, hogy jó küzdőképességgel rendelkezzen és fejlessze rugalmasságát

Van, amikor ez nem elég, ha a csapás túl nagy, ezért nem szabad elvárnod magadtól túl sokat, mert sosem tudhatod biztosan, hogyan fog egy dolog hatni rád. Amennyiben szerencsés vagy, a csapás éppen annyira érint meg, hogy talpon tudsz maradni. Ha van az életedben olyan, akit szerethetsz és elveszíthetsz az a legnagyobb csapás. Ez alapján próbálok élni és gondolkodni

Ezért van az, hogy még mindig keresem a bölcsességet. Ha valaki nem segít nekem majd más fog.

 

Az utolsó kérdésem a következő: Milyen tanácsot tudnál adni nekünk, ifjúaknak. Hogyan kellene használnunk a tudást?

                Azt mondanám: Maradj mindig kíváncsi, gyermekien fejleszd képességeid, hogy milyen csodálatos a világ körülötted és sose veszítsd el a csodálatodat és méltányosságod. Minden más jön magától…