Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Díszítőművész a közszolgálatában

2013.06.25

uj-kep--1-.png 

Mária néni a nyolcvanon is túl van már. Az örökmozgó, szervező és tanító embert kérdeztem tanulmányairól, művészi munkásságról és életéről. Mária néni félelmetes lendületességgel, odaadással a következőképpen tekintett vissza eddigi életútjára.

Egy móri polgári, tanári családba születtem. Édesapám a móri kisváros köztiszteletben álló személyisége volt, az 1920-as években a gimnázium igazgatója, hosszú éveken keresztül pedig tanfelügyelő volt. A tanulás és tanítás igényét, az emberek iránti tiszteletet, a „maximalitást” a szüleimtől kaptam örökül.

 A II. világháború idején szereztem néptanítói oklevelet. Pályakezdő tanítóként a falusi és kisvárosi gyerekek mindennapjait igyekeztem színessé tenni, hiszen a háború okozta borzalmakat látva a pozitív szemléletmód kialakítását nagyon fontosnak tartottam. Néptanítói tanulmányaimat tovább bővítettem népi táncoktató tanfolyammal, valamint népművészeti, díszítőművészeti és szövészeti képesítéssel. Tudásomat és a magyar népművészet iránti szeretetemet természetesen családomnak is továbbadtam. Gyermekeim közül Mary leányom érzett elhivatottságot a népművészetet tanító munkásságom folytatásához, jelenleg magyar, rajz és művészettörténet szakos tanár. A tanítás szépségét választotta Júlia lányom is, aki óvónő Hévízen, valamint két fiam, József és László, akik szintén pedagógusként dolgoznak.

A háború után 1947-ben házasodtunk össze férjemmel, akivel hosszú évekig nem találkozhattunk, mivel hadifogságba esett. A háború végén, házasságunk kezdetén szinte semmink sem volt. Szüleink minden vagyonukat a háború alatt és az osztályharc légkörében elvesztették. Egy villany nélküli nyaralóban húztuk meg magunkat, amelytől az első bolt 3 kilométerre, az iskola 8 kilométerre volt. Szegények voltunk, de mégis gazdagok, akkor született legidősebb fiam Antal, és leányom, Mária. Férjemmel 21 évig voltunk házasok, boldogságban teltek éveink, 8 gyermekünk született. 1968-ban férjem váratlanul meghalt, amely rendkívül megviselt engem és gyermekeimet. Férjem halála után már semmi sem volt többé ugyanolyan. A gyermekek ellátása, taníttatása egy tanári fizetésből nagyon nehéz volt. A mindennapi feladatok megszervezése is igen komoly koordinálást és időbeosztást igényelt. A nehéz időket megpróbáltatásként fogtam fel, gyermekeim szeretete azonban minden fáradságos pillanatban erőt adott. Sajnos legidősebb fiamat 2 évvel ezelőtt vesztettem el, amelynek fájdalmáról beszélni, mint anya nem vagyok képes még ma sem, megpróbálok örülni unokáimnak és dédunokáimnak.

1968-ban, férjem elvesztésének évében alapítottam meg a hévízi díszítőművészeti szakkört, amely mai napig is működik. A szakköri foglalkozás keretein belül a népművészeti hagyományok őrzésével foglalkozunk. Magyarország több régiójának, mint például a kalocsai, a mezőkövesdi, a hódmezővásárhelyi népi hímzések technikáit sajátítottuk el, de erdélyi népszokásokat is rajzoltuk és hímeztünk már. Különösen nagy örömmel tölt el, hogy a csoport tagjai között ma már igen sok a fiatal, elsősorban gyesen lévő anyukák és gyerekek. Kis társaságunk létszáma több mint 50 fő. A felnőttek ismeretet szerezhetnek a magyar néplélek formáinak szimbolikus jelentéséről, a számok népi hiedelméről, a szőttesek és hímzések hajdani használatának céljáról, amellyel nem csak az anyag, de a magyar kultúra is tovább él. Gyerekeknek néptánc, rajz és kézműves foglalkozásokat szervezünk. Az elkészített munkákat minden év májusában a városi galériában állítjuk ki, de rendeztünk már kiállítást több megyeszékhelyen és külföldön is. Egy olyan közösséget szerettem volna létrehozni, ahol az emberek jól érzik magukat és a kulturális hagyományok elsajátításán túl segítséget kaphatnak problémáik megoldásához is. A hímzések közben meghallgatjuk egymás mindennapi gondjait. Nem könnyű szembenézni a családtagok elvesztésével, az idős korral együtt járó betegségekkel, az élet egyéb küzdelmeivel, illetve az elmúlással. Egy jó szó sokat jelent a számunkra. A szakkör működését a Hévíz Városi Polgármesteri Hivatala támogatja, ezért az elkészült munkák a Városi Galériának kerülnek felajánlásra.

Melyik életszakaszában volt könnyebb az életem? Sosem volt könnyű, minden kornak megvan az előnye és a hátránya. A fiatalságnak a lendületesség és a kiteljesedés iránti igény, idősebb korban a tudás, a bölcsesség és a tapasztalatok átadása. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy nagyon jó egészségnek örvendek a 80. életévemen túl is, ezáltal lehetőségem van tanítani. A háború alatt nem jutottunk hozzá a gyógyszerekhez, a legtöbbször gyógynövényeket használtunk a gyógyításhoz. Ma is szívesen iszom szárított csalán, menta, kamilla, körömvirág és levendula gyógynövényekből készült teakeverékeket.

 

uj-kep.png

            Nincs olyan pillanat az életemben - mondta teljes lelkesedéssel -, amikor ne azon törném a fejemet, hogy hogyan tudom azt a sok szépet örökül itt hagyni, amit eddig összegyűjtöttem, pedig az életem nem volt mindig vidám, de töretlen reménnyel gondoltam az elkövetkezendőkre.

            Mária néni munkássága mindenki számára példaértékű és követendő lehetne ma is.